• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9763 RON
  • USD4.6625 RON
  • GBP5.8158 RON
  • HUF1.2637 RON

Megvan az Erdély Dala verseny győztese

Megszervezték az első erdélyi magyar dalversenyt, az Erdély Dalát. A döntőben 7 zenekar egy-egy előre felvett dallal mérhette össze tudását a zsűri előtt.

A vetélkedő időzítése nem véletlen, hiszen 2022 Európában az Ifjúság éve, ez pedig egy nagyon jó apropót adott a Magyar Ifjúsági Értekezletnek, a MIÉRT-nek, arra, hogy idén szervezzék még a dalversenyt. Egy több hónapos munkáról van szó, ahol a csapatból mindenki maximális erőbedobással állt a projekthez és ha csak a lelkesedésen múlik akkor jövőben is lesz Erdély Dala, fogalmazott Szilágyi Dóra, a MIÉRT alelnöke.

Az első Erdély Dala dalversenyt a marosvásárhelyi Szintaxis zenekar nyerte meg, akik a Lassú vonatok című zeneszámukkal jelentkeztek a tehetségkutatóra. A fődíj egy lemezfelvétel, egy videóklip készítés, fesztiválokon lehetőség a fellépésre és egy turnébusz. Az eredményhirdetés és az első nagy örömök után Bíró Hunor és Fábián Lehel úgy fogalmaztak, hogy jövő nyárra az a cél, hogy fesztiválról fesztiválra járjanak a busszal, de addig is februárban érkezik egy nagylemezük.

A zsűrinek nincs könnyű feladata a tehetségkutatókon, különösen igaz ez a döntőre, hiszen már az amúgy is kiváló zenészek alkotásai közül kell egyet kiválasszanak. Azt az egyet, amelyik érdemes a fődíjra. Természetesen egy zenei tehetségkutató döntőjében már mindenki győztes, hiszen a közönség megismeri őket és a dalaikat, ez pedig a lehető legnagyobb nyeremény, vélekedett Bagossy Norbert, zsűritag, a Bagossy Brothers Company frontembere.

Hatalmas megtiszteltetés lehet a dobogóra állni egy rangos versenyen és senki nem szabad elkeseredjen azért, hogy csak a második helyet szerezte meg. A Csajod zenekar egy pillanatig sem volt szomorú, az eredményhirdetés után boldogan számoltak be arról, hogy idén még hol fognak koncertezni. De Láng Tibor Lóránt, a zenekar gitárosa, arról is beszélt, hogy milyen eszközökre fogják költeni a versenyen nyert hangszerekre szánt utalványt.

Erdélyben teljesen másképpen néznek ki a tehetségkutatók. Számos nagyon tehetséges ember van, éppen ezért a zsűrinek nagyon nehéz dolga volt akkor, amikor az 53 pályamunkából kellett kiválasszon hatot. Azt a hatot, amelyet tovább juttatta a döntőbe. A hetedik versenyző kilétéről a közönség döntött. Viszont a döntőben sem volt könnyű a pontszámok kiosztása, ezért is történhetett az, hogy az első és a második helyen is holtverseny alakult ki a zsűri pontszámai szerint. Éppen ezért tényleg a közönség múlott, hogy ki lesz a nyertes, ami egy kimondottan pozitív tény, nyomatékosította Dorogi Péter zsűritag, a Kistehén, az Intim Torna Illegál és a Dorogi zenekarok életre hívója.

Már egy díj is egy hatalmas elismerés, hát még kettő. A Dreamflow zenekarnak pedig az EMKISZ különdíját és a harmadik helyezést is sikerült bezsebelni az Itt vagyok boldog című dalukkal. A zeneszám az itthon és együtt maradás szépségeiről szól. Különösen megható az a tény, hogy a zenekar frontembere, Borbély Bartis Zsuzsanna egyfajta hazahívóként írta ezt a dalt, mert az édesapja külföldön dolgozik és csak ritkán van lehetőségük személyesen találkozni.

Hatalmas technikai felszerelést és óriási szerkesztői munkát igényelt az Erdély Dala, pont ezért volt szükség arra, hogy egy összeszokott profi csapatot vigyen magával az Erdélyi Magyar Televízió, akik közös erővel azon fáradoztak, hogy minden hibátlanul kerüljön a képernyőkre. Továbbá egy tehetségkutató a zenekarok számára is fontos, mert a képernyőre kerülésükkel egyszerre a rajongó táborukat is tudják növelni. A döntő után Szepessy Előd, az Erdélyi Magyar Televízió főszerkesztője, az Erdély Dala szerkesztője sikeresnek könyvelte el az eseményt és reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a jövőben még láthatóak lesznek hasonló produkciók a televízió kínálatában.

Összeállította: Nagy-Bodó Szilárd



október 31, 2022