• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR5.1165 RON
  • USD4.5490 RON
  • GBP6.0357 RON
  • HUF1.2646 RON
Fotó: AFP/Gabriel Bouys

Megválasztották az új pápát

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolnából, ez jelezte, hogy megválasztották az egyház 267. pápáját. Az első Észak-amerikai pápa neve Robert Francis Prevost. Egyházvezetőként a 14. Leó nevet viseli.

Leó pápa 1955-ben született Chicagoban. Tanulmányait is itt végezte, a chicagói Katolikus Teológiai Egyetemen tanult teológiát. 1977-ben lépett be a Szent Ágoston-rendbe, amely 27 évesen Rómába küldte, hogy kánonjogot tanuljon. 1982-ben szentelték pappá, majd Peruban kezdte meg misszióját, amelyet 1986-ig folytatott. Miután 2023-ban Ferenc pápa megtette a Püspöki Dikasztérium prefektusává, Robert Francis Prevost még láthatóbb lett az egyházon belül: az ő hivatala volt a felelős azért, hogy kit jelölnek püspöknek. Béke mindannyiótokkal! Az új pápa így köszöntötte a Szent Pétern téren összegyűlt híveket. Kolozsvári kollégánk, Birtalan Albert fordítása.

Az egyház egységét jelzi, hogy a bíborosoknak csak négy szavazási fordulóra volt szükségük az új pápa megválasztásához – vélte Giuseppe Versaldi olasz bíboros újságíróknak nyilatkozva a Vatikán sajtóhivatalában.

Fotó: Vatican Media

A világ több vezető politikusa gratulált az új pápának.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, valamint António Costa, az Európai Tanács elnöke azonos szövegű közleményükben azt írták: európaiak milliói merítenek ihletet a katolikus egyháznak a béke, az emberi méltóság és a nemzetek közötti kölcsönös megértés iránti elkötelezettségéből. Biztos abban, hogy XIV. Leó pápa a globális színtéren is fel fogja emelni hangját e közös értékek előmozdítására és az egység ösztönzésére egy igazságosabb és együttérzőbb világ megteremtése érdekében” – fogalmaztak. Az Európai Unió készen áll arra, hogy szorosan együttműködjön a Szentszékkel a globális kihívások leküzdésében, és ápolja a szolidaritás, a tisztelet és a kedvesség szellemét – jelentették ki.

Emmanuel Macron francia elnök kifejezte azon kívánságát, hogy “az új pápaság a béke és a remény hordozója” legyen.

Giorgia Meloni olasz kormányfő nagyra méltatta XIV. Leó első beszédét. “Olyan korban, amelyet konfliktusok és nyugtalanság jellemez, a vatikáni palota pápai erkélyéről mondott szavai erőteljes felhívás voltak a békére, testvériességre és kötelezettségvállalásra” – írta az olasz miniszterelnök az X-en.

Korunk kihívásai nagyok. Így nagyon fontos egy erős hang a toleranciáért és a békéért a világban. Legyen munkásságával számos embernek inspiráció és reménység” – közölte Christian Stocker osztrák kancellár.

Friedrich Merz német kancellár gratulációja mellett arról biztosította XIV. Leót, hogy Németországban az emberek “reménnyel és pozitív elvárásokkal tekintenek” leendő pápaságára.”Hivatala által ezekben a nagy kihívásokkal teli időkben világszerte hívek millióinak ad reményt és tájékozódást” – húzta alá a német kancellár hozzátéve, hogy a pápa “számos ember számára az igazság és megbékélés horgonya”.

Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök is üdvözölte az új pápa megválasztását tegnap este.

Sulyok Tamás államfő a Facebook-oldalán azt írta, fehér füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből, új pápa foglalja el Szent Péter székét. Robert Francis Prevost kardinális XIV. Leó néven kezdi meg pápaságát. Legyen szolgálata áldás az egész világ számára! Orbán Viktor kormányfő a közösségi oldalán azt írta: “Van pápánk! Van remény!”

Donald Tusk lengyel kormányfő az X-en azt írta: “A rossz nem fog győzni. Optimizmus és remény, az amire a világ rászorul”.

Jichák Hercog izraeli elnök kijelentette, hogy az Izrael és az Apostoli Szentszék közötti kapcsolatok javulását várja. Mint írta: pápasága építsen hidakat és megértést a hitek és a népek között. Legyük tanúi a Gázában fogvatartott túszok haladéktalan, épségben történő visszatérésének és a béke új időszakának” – fogalmazott az izraeli elnök.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kreml honlapján közzétett üzenetében azt írta, “Meggyőződése, hogy a Vatikán és Oroszország közötti konstruktív párbeszéd és együttműködés továbbra is fejlődni fog a keresztény értékek alapján” .

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök XIV. Leó pápát üdvözölve reményét fejezte ki, hogy a Vatikán továbbra is támogatni fogja “erkölcsileg és spirituálisan” Kijevet, hogy helyreálljon az igazság, és tartós békét kössenek Moszkvával”. “Ukrajna nagyra értékeli a Szentszék állhatatos álláspontját a nemzetközi jog tiszteletben tartását illetően, amely elítéli az Oroszországi Föderáció Ukrajna elleni katonai agresszióját, és védelmezi az ártatlan polgári személyek jogait” – tette hozzá Zelenszkij a X közösségi portálon közzétett üzenetében.

Donald Trump óriási megtiszteltetésnek nevezte, hogy amerikai egyházfője lehet a katolikus egyháznak.

Az amerikai elnök a közösségi médiában megjelent üzenetben gratulált XIV. Leó pápának megválasztása alkalmából. “Micsoda izgalom és óriási megtiszteltetést az országunknak” -fogalmazott Donald Trump és hozzátette, várja a találkozást XIV. Leó pápával.

Ilie Bolojan csütörtök este ‘legmelegebb gratulációit’ küldte XIV. Leó pápának a megválasztásához. Legyen hosszú pápasága, vezesse bölcsességgel és inspirációval a híveket szerte a világon, reményt és vigaszt adva a háború és az igazságtalanságok által sújtottaknak – írta az X közösségimédia-platformon az ügyvivő államfő.

Az új pápa köszönetet mondott Ferenc pápának, és megköszönte a bíborosoknak, hogy őt választották, Péter utódjául, hogy együtt járjon velük, mint egyesült egyház keresve a békét, az igazságosságot, és mindig keresve azt, hogy miként tudunk együtt dolgozni férfiak és nők hűségesen Jézushoz, félelem nélkül, hirdetve az ő evangéliumát.

Beszélt arról is, hogy Ágoston-rendi szerzetes és Szent Ágoston idézte: “veletek vagyok keresztény és értetek vagyok püspök”. Ebben az értelemben mindannyian együtt tudunk útnak indulni a hazánk felé, amit Isten készített elő számunkra – tette hozzá. Külön, spanyol nyelven köszöntötte a perui chiclayói egyházmegyéjét, ahol különösen érezhető volt, hogy mit jelent a Krisztushoz hűséges egyháznak lenni. Beszéde végén együtt imádkozta el a téren lévő hívőkkel az Üdvözlégy, Mária! imádságot az egyház új missziójáért, az egész egyházért és a világ békéjéért.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának tagegyházai imádságukban hordozzák XIV. Leó pápát, és bíznak benne, hogy az új katolikus egyházfő folytatja az elődje által megkezdett egyházon belüli párbeszédet – olvasható a testületnek az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Kitértek arra: bíznak benne, hogy az új katolikus egyházfő folytatja az elődje által megkezdett egyházon belüli párbeszédet, hogy aztán egy sokszínű világban az egyházon kívül is “megszólító szeretettel”, de “hitvalló módon tudjunk megnyilatkozni”. Hozzátették: szeretettel várják XIV. Leó pápa remélhetőleg mielőbbi magyarországi látogatását, hogy “személyes találkozásunkkal is megerősíthessük a felekezeteink közötti együttműködést”.

A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye és a Romániai Örmény Katolikus Ordinariátus papjai, szerzetesei és minden híve nevében Kovács Gergely érsek gratuláló levelet küldött az új szentatyának.

Ebben imáról biztosította az új pápát, hogy a feltámadt Úr ereje töltse el és a Szentlélek világossága vezesse, hogy péteri szolgálata gyümölcsöző legyen. A gratuláló levél befejezéseként a szentatya apostoli áldását kérte.

Forrás: MTI


május 8, 2025