
Megtartotta utolsó elnöki beszédét Barack Obama
Az Egyesült Államok jobb és erősebb lett az elmúlt nyolc évben – mondta utolsó elnöki beszédében Barack Obama Chicagóban.
Chicago üdvrivalgással és üdvözlő feliratokkal fogadta Barack Obamát. A beszédet többször ütemes taps szakította meg, a hallgatóság soraiból nem egyszer bekiabáltak: “még négy évet!”. Barack Obamát szemmel láthatóan meghatotta a fogadtatás.
A mintegy háromnegyedórás, érzelmektől sem mentes beszédben az elnök mindenekelőtt választóinak és támogatóinak mondott köszönetet az elmúlt nyolc évért. Elismerte, hogy a faji kérdés változatlanul megosztja az amerikai társadalmat, és nyomatékosította, hogy a faji megkülönböztetés ellen még többet kell tenni. Az ezzel kapcsolatos törvények szükségesek, de önmagukban nem elegendőek. “A szíveket kell megváltoztatni” – mondta a távozó elnök.