
Megszólaltak az egyházak is a népszavazás eredménye kapcsán
A referendumot támogató román ortodox egyház mai állásfoglalásában hitbeli egységre és “az Istentől megáldott család” védelmére biztatta híveit. Megköszönték a csaknem 4 millió választónak, hogy véleményt nyilvánítottak a népszavazáson.
Az ortodox egyház szerint az emberek döntését, a résztvevőkét és a távolmaradókét egyaránt tisztelni és elemezni kell. Úgy vélték, a referendum lehetőséget nyújtott megismerni, hogy milyen mértékben szekularizálódott a román társadalom. A romániai katolikus püspökök is közleményt adtak ki az érvénytelen referendum után, amelyben megerősítették azt az álláspontjukat, hogy a család alapját továbbra is a férfi és nő házassága képezi.