Meghalt Sebő Ferenc, a táncház-mozgalom alapítója
Elhunyt Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a magyar táncházmozgalom egyik meghatározó alakja – közölte a Sebő-együttes közösségi oldalán.
A februárban 79. életévét betöltő művészt egy József Attila-idézettel búcsúztatták. Sebő Ferenc a hazai népzenei élet kulcsfigurája volt: Halmos Béla társával elindította a táncházmozgalmat, amely később országos, majd nemzetközileg is elismert kulturális jelenséggé vált.
Pályája során zeneszerzőként, előadóművészként és kutatóként is maradandót alkotott, jelentős szerepet vállalt a Hagyományok Háza munkájában, valamint a magyar népzene oktatásában és népszerűsítésében.
Munkásságát számos díjjal ismerték el, köztük 2012-ben Kossuth-díjjal, 2014-ben pedig a Nemzet Művésze címmel tüntették ki.



