
Megduplázták az EU-n kívülről alkalmazható vendégmunkások számát
Ötvenezerben szabta meg a kormány mai ülésén a Romániában 2021-ben újonnan foglalkoztatható Európai Unión kívüli állampolgárok legmagasabb létszámát – jelentette be a kabinet ülését követően a munkaügyi miniszter.
Raluca Turcan elmondta, év elején 25 ezres létszámot hagytak jóvá, a mai döntéssel ezt megduplázták. A tárcavezető azzal indokolta az intézkedést, hogy a tavalyi első félévhez viszonyítva az idei első hat hónapban 27 egész 8 tized százalékkal nőtt a harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatására vonatkozó igénylések száma, és július végéig már több mint 17 ezer 196 ilyen munkavállalási engedélyt bocsátottak ki, további 3 ezer 620 kérelem elbírálása pedig folyamatban van. A miniszter hozzátette, emellett a betöltésre váró állások száma is nőtt Romániában. Január és május között összesen 160.405 betölthető állás volt – tavaly ugyanebben az időszakban 156.085-öt jegyeztek -, és ezek közül 29.995-öt folyamatosan újra meghirdettek a munkaadók. Az EU-n kívüli munkavállalók számának növelésével egy munkaerőpiaci igényre válaszolnak, ugyanakkor így megelőzhető, hogy a harmadik országbeli állampolgárok törvénytelenül dolgozzanak Romániában – érvelt Raluca Turcan.
Forrás: Agerpres