• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9766 RON
  • USD4.5135 RON
  • GBP5.9447 RON
  • HUF1.2388 RON

Megállapodást kötött a tüntetőkkel a közlekedési tárca

Hatpontos intézkedés-sorozatot tartalmazó megállapodásra jutottak a közlekedési minisztérium és a tüntető fuvarozók valamint a gazdák képviselői tegnap, miután négy órán keresztül tárgyaltak a felek a demonstrálók követeléseinek teljesítéséről – számol be a Krónika.

Sorin Grindeanu tárcavezető közölte, jegyzőkönyvet írt alá a tüntetők képviselőivel, és hozzátette, hogy vannak dolgok, amelyek megvalósíthatók, és ezek mellett elkötelezte magát. A szociáldemokrata politikus szerint hat olyan pontot határoztak meg, amelyeket 30 napon belül végre lehet hajtani. Ezek értelmében a határokon és a konstancai kikötőben külön sávokat alakítanak ki, amelyeken csak az EU-tagállamokból érkező teherautók haladhatnak át.

Emellett szabályozzák az útdíjmatrica hiánya miatt kiszabható bírságokat, ha a határátlépésre való várakozással töltött idő meghaladja a matrica adott napra vonatkozó érvényességi idejét, legfeljebb 5 százalékban állapítják meg az európai és más uniós tagállamok jogszabályaival összhangban a tehergépkocsik súlyának túllépésére vonatkozó tűréshatárokat, korlátokat vezetnek be a mezőgazdasági idény alatt a szántóföldekről a raktárterületekre gyűjtött gabonát szállító tehergépkocsikra vonatkozóan, a szállítmányozók kötelezettséget vállalnak, hogy az engedélyező hatóságnak pénzügyi kockázati biztosítást vagy egyéb bankgaranciát nyújtanak be, amelynek keretein belül az ügylet megköthető, illetve olyan megoldást keresnek, amely a tehergépkocsik túlterhelése esetén csak a szállító és a címzett büntetését teszi lehetővé.

Forrás: Krónika


január 14, 2024