Még idén átadhatnak két Bihar megyei pályaszakaszt
A tervezettnél gyorsabban halad a Bisztraterebes és Bihar közötti autópálya építése, így a 28 és fél kilométeres szakaszt akár már idén decemberben átadhatják – közölte a kivitelező.
Ezen a sztrádaszakaszon a Selina cégcsoport dolgozik. A szerződés szerinti határidő 2027 májusa, de a jelenlegi ütem alapján a kivitelező szerint akár öt hónappal korábban is megnyithatják az utat.
Beniamin Rus cégvezető az Agerpresnek elmondta, hogy egyelőre nincs hivatalos döntés a munkálatok tervezettnél korábbi befejezéséről. Szerinte elképzelhető, hogy a szakaszt ideiglenesen országútként nyissák meg, és a végső aszfaltréteget csak később, a töltések ülepedése után terítsék le.
A Selina képviselőjének közlése szerint a munkálatok az ütemezettnél gyorsabban haladnak, naponta mintegy 450 alkalmazott és 350 munkagép dolgozik a munkatelepen. Naponta körülbelül 3500-3600 tonna aszfaltkeveréket és 2500-3000 köbméter betont használnak fel. A kivitelező szerint az egyik műszaki kihívást a nagyon magas töltések jelentik, amelyek több tucat tömörített rétegből állnak, és időre van szükségük a természetes ülepedéshez.
A másik Bihar megyei sztrádaszakasz, a Berettyószéplak-Bisztraterebes közötti 26,35 kilométeres rész kivitelezője a Construcții Erbașu. A szerződés szerinti határidő 2026 decembere.
A cég vezérigazgatója, Călin Roman szerdán az Agerpresnek elmondta, hogy az autópályaszakasz 80 százalékban elkészült. Az aszfaltot szinte a teljes szakaszon leterítették, jelenleg a szalagkorlátok felszerelésére összpontosítanak. A vezérigazgató szerint gyors ütemben dolgoznak, és decemberben már csak a befejezési munkálatok, a tereprendezés és az útburkolati jelek felfestése maradhat hátra.
Az Erbașu vezérigazgatója emlékeztetett, hogy a Berettyószéplak-Bisztraterebes szakasz megnyitása a szomszédos Bisztraterebes-Bihar szakasz befejezésétől is függ. Az autópálya csak akkor lesz folyamatosan járható a magyar határtól Szilágynagyfaluig, ha ez a rész is elkészül – magyarázta.


