
Második alkalommal szervezték meg a Karácsonyi Csodavárót
Idén második alkalommal szervezte meg az Erdélyi Magyar Televízió a Karácsonyi Csodaváró névre keresztelt zenei tehetségkutatóját. A vasárnap esti műsor keretében három, szakmai zsűri által kiválasztott, erdélyi zenekar, illetve a közönségdíjas zenekar énekelte el saját karácsonyi szerzeményét. Továbbá a zsűritagok is felléptek.
Ezzel együtt is számos olyan jelenet volt, amit nem láthatott a közönség, mint például a több napon át tartó stúdió építés vagy éppen azok a pillanatok, amikor felhívták azokat a zenekarokat, akiket beválogattak. A jövőben szintén szeretnének egy hasonló műsort összehozni, mondta Nagy Enikő, a Karácsonyi Csodaváró ötletgazdája és rendezője.
Egy ilyen színvonalú zenei vetélkedő számos technikai felszerelést igényel, mind a kamerák, mind a hangtechnika terén. Több kamerával, dinamikus képvilággal vették fel a jelenteket, annak érdekében, hogy a nézőknek minél jobb élményt tudjanak nyújtani, mondta Nagy Imre, a Fonax Studio alapítója és vezetője.
A zsűrinek sem volt könnyű feladata. A Csajod zenekar tagjai például először tízes, majd ötös, végül hármas listákat írtak össze, a végén ezt vetették össze. A kiválasztási folyamatról Szőcs Tamás, A Csajod zenekar gitáros-énekese számolt be.
Rengeteg tehetség van, ez pedig csak nehezítette a választást, hiszen meg kellett találni a legjobbat, úgy hogy különböző műfajokat kellett összehasonlítani. Ugyanakkor azt is szem előtt kellett tartani, hogy melyik zenekarban látnak hosszútávon fantáziát, kik azok, akik a zene ösvényén maradhatnak, mondta Szőcs Renáta, énekesnő, a zsűri egyik tagja.
Zenei vetélkedőről lévén szó volt olyan zsűri, aki először több ízben meghallgatta a dalokat és csak azt követően nézte meg a videoklipeket. Így tett Fóris-Ferenczi Gábor énekes is, aki a kiválasztási folyamat mellett arról is beszélt, hogy volt olyan színvonalas produkció, akitől a zsűri is tanulhatott volna.
Az a jó karácsonyi dal, amely képes átvinni az üzenetet, amellyel a hallgatóság tud azonosulni. Mindezt pedig úgy teszi, hogy van benne egy felemelő érzés, amely Jézus születését helyezi a középpontba, vélekedett Toró Árpád és Fehér Izabella, akik lehetőséget kaptak, hogy részt vegyenek a Karácsonyi Csodaváró műsorban.
A Karácsonyi Csodaváróban fellépett Ambrus Laura és Csíki Róbert is, akik az Erdélyi Magyar Televízió munkatársai. Nem ez volt számukra az első közös éneklés, viszont a korábbiak csak egy-egy műsorfelvétel utáni lazulást jelentettek, most álltak nyilvánosság elé, de minden bizonnyal nem utoljára. Ambrus Laurával és Csíki Róberttel beszélgettünk.
A Backamadarasi IFI nyerte el a második Karácsonyi Csodaváró közönségdíját. A szeptemberben alakult együttes számára ez egy hatalmas elégtétel és biztosak benne, hogy a jövőben más helyen is fognak közösen zenélni. Nagy Vajda Laborcot és Dósa Rékát kérdeztük a fellépésük után.
Számos karácsonyi dal van, amely már mindenki könyökén jön ki, éppen ezért jó hallani egy-egy újat, olyant, amely képes közel kerülni a hallgatóságához. Az Abigel Musical Karácsony esti dalával lépett a színpadra Fejér Eszter és Sallai Krisztina, akik számára egy hatalmas öröm volt, hogy bekerültek a műsorba. Fejér Eszterrel beszélgettünk a produkciója után.
Nagy-Bodó Szilárd/Marosvásárhelyi Rádió