
Marcel Ciolacu szerint van esély a kormány megbuktatására
Valós esélye van annak, hogy megbuktassák az Orban kormányt – nyilatkozta a Szociáldemokrata Párt ügyvivő elnöke Marcel Ciolacu. A politikus közölte, a bizalmatlansági indítvány szövegét véglegesítették és alakulata, illetve az RMDSZ képviselői már aláírták azt.
Marcel Ciolacu elmondta, a kormány holnap vállal felelősséget a kétfordulós választások bevezetésére vonatkozó tervezetéért, ezt követően az ellenzéknek 3 nap áll rendelkezésre, hogy a parlament elé terjesszék a bizalmatlansági indítvány szövegét. Ugyanakkor a politikus hangsúlyozta: a kormány megbuktatásával nem az a szándékuk, hogy átvegyék a hatalmat, hanem az, hogy kiálljanak egy demokratikus elv mellett, nevesen azért, hogy a választásokra vonatkozó jogszabályt ne lehessen módosítani mindössze fél évvel annak megszervezése előtt. Marcel Ciolacu szerint játék közben nem szabad módosítani a szabályokat.
Forrás: Romania Libera