Ma vállal felelőséget a kormány az igazságügyi nyugdíjreformért
Ma vállal felelősséget a parlament előtt kormánya nevében Ilie Bolojan a bírák és ügyészek nyugdíját szabályozó törvénytervezetért. A dokumentumot pénteken fogadta el új formájábvan a kabinet.
A törvényhozók ma reggel 8 óráig nyújthatták be esetleges módosító indítványaikat. A bírák és ügyészek nyugdíjazási feltételeit szabályozó új törvénytervezet szerint a korábbi 10 év helyett 15 éves átmeneti időszak alatt nő fokozatosan a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatára a jelenlegi 48 évről 65 évre. A jogszabályjavaslat azt is előírja, hogy a bírák és ügyészek nyugdíja nem haladhatja meg az utolsó nettó fizetésük 70 százalékát. A tervezet előírásai kiterjednek a bíróságok és ügyészségek segítő személyzetére, az Országos Bűnügyi Szakértő Intézet munkatársaira, valamint az Alkotmánybíróság jogi szakértői személyzetére is.
A bírák és ügyészek nyugdíjazási feltételeit szabályozó törvénytervezet előző változatát október 20-án arra hivatkozva utasította el az alkotmánybíróság, hogy a kormány a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács egyébként konzultatív jellegű véleményezése nélkül terjesztette be a tervezetet a parlamentbe.
Forrás: Rador


