• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR5.0600 RON
  • USD4.2961 RON
  • GBP5.8673 RON
  • HUF1.2694 RON

Ma ülésezik utoljára teljes felállásban a szociálliberális kabinet

A kisebbik kormánypárt, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége tegnap bejelentette hogy kilép a koalícióból, négy tárcavezetője közül három, Anton Anton energetikai, Grațiela Gavrilescu környezetvédelemi és Viorel Ilie parlamenttel való kapcsolattartásért felelős miniszterek benyújtották lemondásukat.

Ramona Mănescu külügyminiszter azonban kijelentette, tiszteletben tartja pártjának azt a döntését, hogy kilép a kormányból, de nem mond le a tisztségéről. Közölte, számít arra, hogy emiatt kizárják a pártjából, de nem kívámn beiratkozni a Szociáldemokrata Pártba. Döntését azzal indokolta, hogy a román diplomácia olyan döntések előtt áll, amelyek az elkövetkező öt évre meghatározzák az ország sorsát. A kormányülés sajtónyilvános részében a jelenlegi politikai helyzetre reagálva Viorica Dăncilă miniszterelnök ismételten hangsúlyozta, a Szociáldemokrata Párt folytatja a kormányzást, mert felelőssége van azokkal szemben, akik 2016-ban megszavazták. Azt mondta, az általa vezetett kabinet nem tökéletes, de eredményes.

Forrás: Digi24


augusztus 27, 2019