• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania

Mit ígér a Niculescu-kormány?

Hétfőn és kedden hallgatják meg a parlamenti szakbizottságok a Luca Niculescu-kormány miniszterjelöltjeit, az új kabinet beiktatásáról pedig kedden együttes ülésén szavaz a képviselőház és a szenátus.

A parlament két házának házbizottságai tegnap este döntöttek a kormány beiktatásának menetrendjéről, miután Luca Niculescu benyújtotta az általa tervezett kabinet programját és névsorát. A miniszterjelöltek meghallgatását hétfőn 12 és 20 óra, illetve kedden 9 és 12 óra között tartják a szakbizottságokban. A parlament két háza kedden 14 órától tart együttes ülést a Niculescu-kormány beiktatásáról. Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöknek 30 perc áll majd rendelkezésére a kormányprogram és a miniszterjelöltek névsorának ismertetésére.

2027-ben nem szeretne adókat emelni Luca Niculescu, de erre addig nem tesz ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét.

A kijelölt miniszterelnök az Antena 1 televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy még nem áll a rendelkezésére minden adat a jövő évi adópolitika meghatározásához. Tudni kell, hogyan zárul az idei költségvetési év, és mekkora összeget sikerül lehívni az helyreállítási alap forrásaiból – magyarázta. A kijelölt miniszterelnök szerint először sürgősen végre kell hajtani a költségvetés-kiigazítást, majd mielőbb el kell fogadni a 2027-es állami költségvetést. Hangsúlyozta, hogy a kiigazítás hiányában veszélybe kerül a kórházak és az önkormányzatok működése. Emlékeztetett arra, hogy már elindult egy 5 milliárd eurós gazdaságélénkítő program, amely a következő években is folytatódik.

Romániában szokatlan összetételű, de a kabinet megfelel a jelenlegi helyzetnek: a miniszterek egyetlen csapatot alkotnak majd, közös programmal és közös felelősséggel – ezt írta a kormányáról Luca Niculescu a Facebook-oldalán.

A kijelölt miniszterelnök bejegyzése szerint kabinetjében a Szociáldemokrata Párt által jelölt miniszterek és párton kívüli szakemberek kapnak helyet. Szerinte a hónapok óta tartó politikai válság után olyan kormányra van szükség, amely gyors döntéseket tud hozni, és képes kezelni a halaszthatatlan gazdasági és társadalmi problémákat. Azt írta, az új kormány első hónapjaiban a költségvetés-kiigazításra, a 2027-es állami költségvetés év végi elfogadására, a rászorulók téli energiaszámláinak enyhítésére, a gazdaság élénkítésére, a román vállalkozások támogatására, a költségvetési bevételek hatékonyabb beszedésére, valamint a védelem és az ország biztonságának erősítésére összpontosítanak.

A Luca Niculescu-kormány programja előirányozza a kisebbségi kerettörvény kidolgozását, a nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletének megőrzését, valamint az anyanyelvi oktatáshoz és nyelvhasználathoz való jog szavatolását.

A parlamentbe benyújtott program Nemzeti kisebbségek és egyházak című fejezete szerint a kormány a kisebbségi képviselőkkel együtt dolgozná ki a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló kerettörvényt. Ez megerősítené az identitáshoz való jogot, szabályozná az egyeztetési mechanizmusokat és az intézményi, illetve pénzügyi támogatást. A dokumentum szerint a nemzeti kisebbségek parlamenti képviselete a választási törvények módosítása – beleértve a parlament létszámának csökkentését – esetén is megmarad.

Programja szerint a Niculescu-kormány az óvodától a doktori képzésig biztosítja az anyanyelvi oktatáshoz való hozzáférést.

A törvényben előírt feltételek mellett szavatolja az anyanyelv használatát a helyi hatóságokkal és a bíróságokkal való kapcsolattartásban is. A dokumentum külön leszögezi, hogy közigazgatási reform, településösszevonás vagy hatáskör-átruházás sem korlátozhatja a már meglévő kisebbségi nyelvi jogokat. A program szerint a Nemzeti Kisebbségi Tanács tagszervezeteinek az állami költségvetésben jóváhagyott támogatását később nem lehet csökkenteni, átcsoportosítani vagy zárolni.

A Niculescu-kormány fellépést ígér a diszkrimináció, a rasszizmus, az antiszemitizmus, az idegengyűlölet és az etnikai vagy vallási alapú gyűlöletbeszéd ellen.

A romák felzárkóztatását külön prioritásként kezelné az oktatás, az egészségügy, a lakhatás és a foglalkoztatás területén. Az elismert egyházak számára a program kiszámítható és átlátható támogatást ígér. Folytatnák a műemlék templomok felújítását, és támogatnák az egyházak szociális, oktatási és közösségi tevékenységét.

Nyugdíjemelést, a minimálbér évenkénti felülvizsgálatát és a családtámogatások bővítését ígéri Luca Niculescu kormányprogramja.

A tervek szerint 2027-ben emelnék a nyugdíjakat, az emelés mértékéről azonban még nem született döntés. A közalkalmazottak bérezését új, egységes törvénnyel rendeznék, amelyet szintén 2027-ben dolgoznának ki. A minimálbért évente, a gazdasági mutatók és a munkáltatókkal, illetve a szakszervezetekkel folytatott egyeztetések alapján állapítanák meg. A gyermeket nevelő családokat több intézkedéssel segítenék: a gyermeknevelési szabadságról munkába visszatérő szülők bizonyos feltételek mellett továbbra is kaphatnák a támogatást a fizetésük mellett. A program számos intézkedés esetében a költségvetési fedezet biztosításától teszi függővé a megvalósítást, így egyelőre nem minden ígéret jelent konkrétan meghatározott összegű juttatást.

Az adóemelések elkerülése mellett csökkentené a költségvetési hiányt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányprogramja. 

A kabinet a gazdaság élénkítését és a lakosság megélhetésének javítását úgy próbálná összeegyeztetni a pénzügyi egyensúly helyreállításával, hogy közben visszafogná az állami kiadásokat és hatékonyabbá tenné az adóbeszedést. Felülvizsgálnák az adókedvezményeket és -mentességeket, az ingatlanadók kiszámításánál pedig fokozatosan áttérnének a piaci érték figyelembevételére. Az adóhatóság célzottabban ellenőrizné azokat a vállalkozásokat, amelyeknél nagyobb az adócsalás kockázata, a szabályosan adózó cégek pedig gyorsabb ügyintézésre és adó-visszatérítésre számíthatnának. Elemzők szerint a kormányprogram megvalósításának egyik legnagyobb kérdése, hogy a bevételek növelése és a kiadások csökkentése elegendő lesz-e a vállalt szociális intézkedések finanszírozására, miközben az ország pénzügyi helyzetét is stabilizálni kell.

A hazai termelés bővítésével, infrastrukturális beruházásokkal és az energiaellátás fejlesztésével élénkítené a gazdaságot Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök. 

Kormányprogramja szerint támogatnák az ipari fejlesztéseket, a kutatást és az új technológiák bevezetését, hogy Románia csökkentse a külföldi termékektől való függőségét. 2028-ra 2000 kilométer fölé növelnék az autópályák és gyorsforgalmi utak együttes hosszát. A kiemelt beruházások között szerepel a Nagyszeben és Pitești közötti autópálya, a bukaresti körgyűrű, az A7-es, valamint az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya. Az energiaügyben 2027 végéig mintegy 5800 megawattnyi új áramtermelő kapacitás létrehozásával számolnak. A fejlesztések megújuló energiaforrásokat és gázerőműveket is érintenének, emellett bővítenék az energiatárolást, folytatnák a cernavodai atomerőmű fejlesztését, és a fekete-tengeri gázkitermeléstől is az importfüggőség csökkenését várják.

A kormányprogram az egészségügyi és oktatási szolgáltatások fejlesztését is célul tűzi ki. 

Több forrást fordítanának a családorvosi ellátásra és a szűrővizsgálatokra, a vidéki orvoshiányt pedig szolgálati lakásokkal és anyagi ösztönzőkkel enyhítenék. 2027-től országos lefedettségűvé tennék az újszülöttek szűrését, amely 22 biomarker vizsgálatára terjedne ki, emellett bővítenék a térítésmentes és kedvezményes oltások körét, valamint a daganatos betegségek korai felismerését szolgáló szűrőprogramokat.  Az iskolai étkeztetést fokozatosan bővítenék, a tervek szerint a 2029–2030-as tanévre általánossá tennék. Az oktatásban 2029-ig fejeznék be az egységes digitális informatikai rendszer kialakítását, amely az elektronikus naplót, a tanulók és pedagógusok nyilvántartását, valamint a vizsgák digitalizálását is magában foglalná.

A kormányprogram szerint tartós kiadást csak tartós bevételi forrás vagy azonos összegű megtakarítás fedezetével lehetne vállalni.

A nettó állami kiadások 2027-ben legfeljebb 4,6 százalékkal nőhetnének, a GDP-arányos személyi jellegű kiadásokat pedig a 2024-es 9,3 százalékról 2031-re 7,9 százalékra csökkentenék. Az új közalkalmazotti bértörvény alkalmazását is ehhez a kerethez igazítanák. A program az adóhatóság  és a Román Vámhatóság összevonását is kilátásba helyezi. Az adóhatóság vezetőinek és operatív egységeinek teljesítményét 2027-től ösztönző és szankcionáló rendszer alapján értékelnék. A kormány 2026 végére a GDP mintegy 6 százalékára, 2027-re pedig 5,2 százalékára csökkentené a költségvetési hiányt. A program szerint a deficit 2029-re 3,2 százalékra, 2030-ra pedig 3 százalék alá mérséklődne, a GDP-arányos államadósság pedig 64 százalékos szint alatt stabilizálódna.



október 16, 2026