
Lemondott tisztségéről a Krassó-Szörény megyei prefektus
Lemondott tisztségéről a Krassó-Szörény megyei prefektus, miután vizsgálat indult ellene korrupciós ügyben. Matei Luput tegnap hatósági felügyelet alá helyezték, és megtiltották neki, hogy elhagyja az országot.
A Krassó-Szörény megyei korrupcióellenes szolgálat értesítése nyomán tegnap több helyszínen is házkutatást tartott a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság több rendőrnél, akiket azzal gyanúsítanak, hogy fizetség ellenében fegyvertartási engedélyt adtak több személynek, annak tudatában, hogy csak papíron vettek részt a törvény által, ilyen esetekre előírt képzésen. Emellett az ügyészek szerint a gyanúsítottak közbenjártak annak érdekében, hogy a nyomozás késleltetésével mentesítsenek a büntetőjogi felelősségre vonás alól fontos tisztséget betöltő személyeket, akik ellen a lőfegyverek és lőszerek rendjének be nem tartása miatt zajlott kivizsgálás. Tíz személyt kísértek be kihallgatásra az ügyben, közöttük a megyei rendőr-főkapitányság fegyverekkel és lőszerekkel foglalkozó szolgálatának vezetőjét, valamint Matei Lupu prefektust is. A prefektus lemondását Marcel Vela belügyminiszter is megerősítette ma. Elmondta, hogy a kormány holnapi ülésén mindenképpen leváltotta volna a Krassó-Szörény megyei prefektust.
Forrás: Agerpres