
Lemondott Novák Katalin
„Hibáztam, mert a kegyelmi döntés és az indoklás hiánya alkalmas volt arra, hogy a pedofíliára vonatkozó zéró tolerancia kapcsán kételyeket ébresszen. Márpedig itt nincs és nem is lehet kétely” – ismerte el Novák Katalin.
A magyar köztársasági elnök azt mondta, olyan kegyelmi döntést hozott, mely sokakban értetlenkedést és békétlenséget váltott ki. Kijelentette: áprilisban abban a hiszemben döntött a kegyelem mellett, hogy az elítélt nem élt vissza a rábízott gyerekek kiszolgáltatottságával. „Soha nem adnék kegyelmet annak, akiről azt gondolom, hogy fizikailag vagy lelkileg gyermekeket bántalmaz. Így volt ez akkor és így van ez ma is.” – mondta Novák Katalin.
„Bocsánatot kérek azoktól, akiket megbántottam, és minden olyan áldozattól, aki úgy érezhette, nem állok ki mellette. A gyerekek és a családok mellett voltam, vagyok és leszek” – jelentette ki Novák Katalin abban a ma esti beszédében, amelyben utoljára szólt köztársasági elnökként a „számára oly kedves magyar emberekhez határon innen és túl”. Azt mondta, döntése nem személyes okból volt nehéz. „Azért volt nehéz, mert esküt tettem. Arra a kérdésre kellett most választ találnom, hogy eskümhöz híven képes lennék-e a köztársasági elnöki tisztséget továbbra is a magyar nemzet javára gyakorolni? Rendelkeznék-e azzal a mozgástérrel, amely ahhoz kell, hogy szuverén államfőként jól teljesítsem a feladatomat? Nem a válaszom mindkét kérdésre.” – fogalmazott Novák Katalin, bocsánatot kérve „azoktól, akik most úgy érzik, cserben hagyom őket. Akik most úgy érzik, hogy a gyűlölet legyőzte a szeretetet”.