• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Következő műsor

11:15 BÁRKA

Hallgasd Nézd
Most Adásban

LACHOBAHT - A ROMA KÖZÖSSÉG MŰSORA

Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9709 RON
  • USD4.5670 RON
  • GBP5.8970 RON
  • HUF1.2719 RON

Kulturális turizmus jegyében szervezik meg az idei Szent György Napokat

A szervezők sajtótájékoztatón mondták el, hogy a hétvégi szabadtéri rendezvényeknek eddig is nagy volt a vonzerejük, idén a kulturális hét kínálatát is próbálták úgy összeállítani, hogy az erdélyi városokból is vonzanak látogatókat, például olyan színházi előadásokat szerződtek le, amelyek eddig csak Budapesten játszottak.

A Szent György Napok és fesztivál kulturális hete idén is szimfonikus hangversennyel kezdődik: április 20-án a Krisztus király templomban a Fuvolavarázs című nyitókoncerten fellépnek a Georgius és a Csíki kamarazenekarok valamint Horgas Eszter fuvolaművész. Több színházi produkciót is beütemeztek. A Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház közös előadását Székely Csaba – Bányavakság című drámáját is bemutatják a városnapokon. Három budapesti színházat látnak vendégül. A gyerekeknek több előadással is kedveskednek, Tarján Pál Fák története, a szegedi Mini Színház Három szabó legények és a marosvásárhelyi Ariel Színtársulat Tengerkék kutyus című előadása lesz látható. A szervezők elmondták, ezen kívül több irodalmi és képzőművészeti programja is lesz a kulturális hétnek, egyelőre azokat hozták nyilvánosságra, melyekre jegyet kell vásárolni.
Kovács Zsolt

 

 



március 1, 2013