
Közzétették az érettségi végleges eredményeit
Közzétették ma az érettségi óvások elbírálása utáni, végleges eredményeit.
A sikeres vizsga feltétele a 6-os átlag, illetve a legalább 5-ös jegy megszerzése minden vizsgatárgyból. Az óvások elbírálása előtti eredmények alapján országos szinten 67,8 tized százalékos volt az átmenési arány, ami mintegy 5 százalékkal jobb a tavaly jegyzettnél. Az eredményeket ezúttal is név nélkül közölték, a diákok kódjaik beírásával itt nézhetik meg a jegyeket. Több mint 56 ezer dolgozatot újra javítottak.
Az óvások elbírálása utáni végleges eredmények szerint az idei érettségin részt vevők 69,8 tized százalékának sikerült a vizsgája – közölte Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.
A tárcavezető mai sajtótájékoztatóján elmondta, az újrajavítás után 2 ezer 467 vizsgázó kapott még átmenőjegyet, így 88 ezer 587-re nőtt azoknak a száma, akik elérték a legalább 6-os átlagot. Idén országszerte csaknem 56 ezer óvást nyújtottak be a vizsgázók, és mintegy 53 ezer dolgozat esetében változott a jegy. Ennek okait alaposan meg kell vizsgálni – mondta a miniszter, aki szerint az esetek kétharmadában felfelé, egyharmadában lefelé módosult az osztályzat az újrajavítás nyomán. Az eredményeket ezúttal is név nélkül közölték, a diákok kódjaik beírásával nézhetik meg a jegyeket.
Forrás: Agerpres