Közvitára bocsátják bérkiigazítás tervezetét
A közalkalmazotti bérekkel kapcsolatos rendelet kiegyenlíti a rendszerben lévő aránytalanságokat, és az egészségügyre fekteti a hangsúlyt – jelentette ki ma este a kormányfő.
Dacian Cioloş elmondta: arra kérte a munkaügyi minisztert, elemezze annak lehetőségét, hogy a vállalható költségvetési kiutalásban fokozottan figyeljenek az egészségügyre, és egészítsék ki a béreket. A kormányfő hozzátette: a többi terület is fontos, nemcsak az egészségügy, de, mint mondta, a Ciolos-kormány nem tudja orvosolni a rendszer valamennyi gondját. Kijelentette: a rendelet életbe lépését követően egyetlen fizetés sem fog csökkenni. A dokumentum elsősorban a kezdők bérére keres megoldást, hiszen eltérő fizetést kapnak a különböző intézmények ugyanazon tisztségét betöltő személyek, a régiség függvényében. A rendelet 10 százalékkal növeli a kezdő béreket. Ugyanakkor teljesítmény függvényében pótjuttatásokat is biztosít – tette hozzá a kormányfő. A miniszterelnök szerint a tervezet a holnapi kormányülésen még nem kerül napirendre, hanem közvitán marad. Itt mondjuk el, hogy a tanügyi szakszervezetek azzal vádolták a kabinetet: nem foglalkozik az oktatásüggyel. A miniszterelnök ma Klaus Johannis államfővel és a kormány képviselőivel tárgyalt a közalkalmazotti béreket érintő rendeletről.