Közvitára bocsátják a különleges ügyészség felszámolásáról szóló tervezetet
Közvitára bocsátja az igazságügyi minisztérium az igazságszolgáltatásban elkövetett esetleges törvénytelenségeket kivizsgáló ügyosztály felszámolásáról szóló tervezetet – jelentette be ma Cătălin Predoiu tárcavezető.
A miniszter rámutatott, a közvitára bocsátott jogszabály érvénybe lépésétől az említett ügyosztály megszűnik. Az eddig, a hatáskörébe tartozó ügyek kivizsgálása 42 ügyészre hárul egy, az Európai Ügyészség mintájára kialakítandó rendszer alapján. A 42 ügyész közül 12-en Bukarestben, 30-an vidéken tevékenykednek majd. Előbbieket a főügyészség, utóbbiakat a táblabírósági ügyészségek ügyészei közül nevezi ki a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács plénuma a legfőbb ügyész, illetve a területi főügyészek javaslatára.
A tervezet szerint az igazságszolgáltatásban elkövetett esetleges törvénytelenségeket kivizsgáló ügyosztály által elindított nyomozások anyagát a főügyészségnek 30 napon belül el kell küldenie az illetékes ügyészségeknek. Az ügyészek kiválasztására irányuló eljárást a közvitára bocsátott törvény életbe lépésétől számított 30 napon belül végig kell vinni – mondta még a miniszter.
Forrás: Agerpres