Beszélgetés Kovács Zsolttal, a Marosvásárhelyi Rádió sepsiszentgyörgyi –háromszéki tudósítójával

Mi vonzott a Marosvásárhelyi Rádióhoz? Milyen indíttatásból határoztad el, hogy rádiós tudósító leszel? Mi állt a döntés hátterében?

A vonzalom már hallgatóként megszületett köztem és a Marosvásárhelyi Rádió között. Mondhatni ősrégi a kapcsolatunk. Számomra előbb adta a rádióhallgatás élményét, ami miatt rendkívüli megtiszteltetésként és felelősségként élem meg, hogy közel két évtizede vagyok a Marosvásárhelyi Rádió háromszéki tudósítója.

Gyerekkoromban a konyhában állandó jelleggel szólt a Marosvásárhelyi Rádió, ez jelentette számunkra az információforrást és a szórakozást. Annyira jelen volt életünkben a Marosvásárhelyi Rádió, hogy 18. születésnapomra édesanyámtól kapott, máig emlékezetes ajándék, hogy zenés üzenetet küldött, ám nem az akkoriban szokványos dalcsokorból választott, hanem kedvenc rockzenekaromtól kért egy dalt. Feltételezem, kellett szerkesztői rugalmasság, hogy felrúgva a szokásokat, egy zúzós rockdalt elhelyezzenek a nótacsokor közé, a hallgatók egy részének megdöbbenésére, és az én legnagyobb örömömre.

A rádió iránti gyerekkori vonzalom természetes módon vezetett a rádiózáshoz. Harminc éve dolgozom rádiós újságíróként. Rendkívül szerencsésnek érzem magam, hogy egyike lehetek azoknak, akik részesei voltak a háromszéki kereskedelmi rádiózás megalapításának, három évtized alatt megélhettem annak hőskorát és változásait is. Újságíróként pedig a közszolgálatiság, a tényszerű és sokoldalú tájékoztatás vezérelnek, pontosan az, amire a Marosvásárhelyi Rádió is törekszik.

Mikor és hogyan lettél a Marosvásárhelyi Rádió magyar szerkesztőségének sepsiszentgyörgyi tudósítója? Mit szeretsz leginkább ebben a munkában, hivatásban?

2009 óta vagyok a Marosvásárhelyi Rádió háromszéki – sepsiszentgyörgyi tudósítója, elődöm Ludvig Nagy Zsuzsanna ajánlására. Zsuzsával évekig jártunk tudósítani számos háromszéki eseményre, sokat tanultam tőle szakmáról, bátorságról, alázatról és a közösség szolgálatáról. Amikor Zsuzsa külföldre költözött, ajánlott Borbély Melindának, a magyar szerkesztőség akkori vezetőjének – kipróbáltak és maradtam.

Szerencsésnek érzem magam, mert bár az újságírás 24 órás készültséget feltételez, de ezt nem munkaként, hanem életmódként élem meg, szeretem amit csinálok. Tudósítóként az vezérel, hogy a háromszékiek azt érezzék és tapasztalják, hogy egy vagyok közülük, aki értük kérdez.

Hogyan készülsz fel a napi tudósításokra, élő bejelentkezésekre? Milyen tulajdonságok és képességek szükségesek ahhoz, hogy valakiből egy rátermett területi tudósító legyen?

A rádiós tudósító legfontosabb munkaeszköze nem a mikrofon, hanem a kíváncsiság, és az empátia az emberekkel, a különböző társadalmi csoportokkal. Rendkívül fontos, hogy az újságíró ne csak írjon, hanem olvasson. E tekintetben én mindenevő vagyok, folyamatosan követem a történéseket, és figyelem a közösséget, hiszen a legfontosabb történetek nem a hivatalos közleményekben vannak, hanem az emberek mindennapjaiban.

Az újságíró felelőssége és hitele különösen fontos ma, amikor a közösségi média miatt az emberek véleménybuborékokban élnek, amelyekre az egyoldalú közlés jellemző, ahol sokan már nem olvasnak, nem tájékozódnak, csak véleményt gyártanak, amit rendkívül károsnak tartok korunk társadalmára.

A rádió különleges műfaj: a hallgató nem látja a helyszínt, az eseményt, ezért fontos, hogy a tudósító képes legyen hangjával képeket festeni, ne csak információt átadni, hanem hangulatot, emberi jelenlétet is. És talán a legfontosabb: szeretni kell az embereket, mert a rádiózás végső soron emberekről szól.

Rendszeresen beszámolsz a fontosabb sepsiszentgyörgyi, háromszéki hírekről, eseményekről, rendezvényekről, megemlékezésekről, a helyi közösség életének jelentősebb mozzanatairól. Mi jellemző a tudósításaidra? Mesélj bővebben sajátos tartalmukról!

Háromszéki tudósítóként gyakorlatilag nincs olyan terület, amivel ne kellene foglalkozni. Egyetlen nap alatt előfordulhat, hogy délelőtt gazdasági témájú eseményről tudósítok, délután szociális problémát járok körül, este kulturális eseményről tájékoztatok. A közélet, az oktatás, az egészségügy, a politika, a vidék gondjai, a civil kezdeményezések vagy éppen a kulturális és közösségi események mind részei annak a mozaiknak, amit nap mint nap próbálok hitelesen közvetíteni hallgatóinknak.
Tudósítóként az embernek folyamatosan képben kell lennie a megye életével, és próbálok érzékenyen reagálni mindarra, ami az embereket valóban érdekli vagy érinti. Háromszék különösen gazdag történetekben, és bár tudatában vagyok, hogy nem sikerülhet mindenről (is) beszámolnom, de törekszem, hogy tudósításaimban ne csak az esemény „híre” jelenjen meg, hanem az emberi történet is mögötte. Igyekszem úgy dolgozni, hogy a hallgató azt érezze: nem kívülről beszélek a közösségről, hanem annak részeként.

Mit jelent számodra a rádiózás: munkát, hivatást, szenvedélyt, közösségszolgálatot?

Mindegyiket egyszerre. A rádiózás számomra sokkal több mint foglalkozás: életforma. Olyan hivatás, amelyben a szakmai kíváncsiság, a közösség iránti felelősség és a személyes szenvedély találkozik.
A rádiónak különleges ereje van. Láthatatlanul van jelen az emberek életében, mégis nagyon személyes kapcsolatot alakít ki a hallgatóval. Egy jó rádiós hang sokszor ismerőssé, szinte családtaggá válik. Ezért különösen hálás vagyok, hogy a Marosvásárhelyi Rádió hallgatói nap mint nap befogadnak otthonukba. Ezt a bizalmat pedig ki kell érdemelni minden egyes megszólalással.


A rádiózáson kívül milyen más hobbid van, amivel szívesen foglalkozol szabadidődben?

E tekintetben is szerencsés embernek érzem magam, mert vannak olyan hobbijaim, amelyek valóban feltöltenek és segítenek egyensúlyban maradni. Számomra ilyen a zenélés és a motorozás is. Mindkettő másként fontos, de közös bennük, hogy kiszakítanak a hétköznapok zajából, és segítenek újrarendezni a gondolataimat.
Basszusgitáron játszom rock, blues és funky zenét többek között a PressTones háromszéki sajtózenekarban, a Lávmasin Szintezenekarban, emellett ütőhangszeren zenélek a White Betty együttesben. A zenélés számomra olyan, mint egy belső „reset gomb”. Egy próba vagy koncert után az ember teljesen más lelkiállapotban tér haza. A zene segít letenni a napi feszültséget, ugyanakkor erős közösségi élmény is. Az együttes szóban benne van a lényege: együtt alkotunk valamit. Amikor a zenésztársakkal egymásra hangolódunk, abból mindig születik valami különleges – néha sokkal több, mint pusztán a zene.

 




A motorozásnak egészen más szerepe van az életemben. Ott találom meg az énidőmet. A motoron ülve az embernek folyamatosan koncentrálnia kell, de ezek az utak lehetőséget adnak, hogy gondolkodjak és döntéseket hozzak magamról, az életről, a számomra és családom számára fontos dolgokról, vagy egyszerűen csak élvezzem a szabadság érzését.
Bár a motorozás alapvetően egyéni élmény, én mégis közösségben szeretem megélni. A sepsiszentgyörgyi Motorious Tramps R.C. motoros klub elnöke is vagyok, és hálás vagyok a társaimnak azért, hogy erős, összetartó, bajtársias közösséget sikerült kialakítanunk. Nemcsak önmagunkért motorozunk: fontosnak tartjuk, hogy aktívan részt vegyünk különböző társadalmi, jótékonysági kezdeményezésekben, és hasznos részei legyünk a hazai motoros közösségnek is. Hiszem, hogy egy közösség értékét nemcsak az mutatja meg, hogyan tud együtt szórakozni, hanem az is, hogyan tud másokért tenni.

Milyen gondolatot, szemléletet, üzenetet szeretnél átadni a hallgatóknak a rádiós tudósításaidon keresztül? Hogyan fogalmaznád meg?

Talán azt, hogy próbáljunk jobban figyelni egymásra, ne elbeszéljünk egymás mellett, hanem értékeljük azt a közösséget, amelyben élünk. Hiszem, hogy a rádió nemcsak tájékoztatni és szórakoztatni tud, hanem közösséget épít.
Talán ezt fogalmaznám meg leginkább üzenetként: a rádió híd ember és ember között – hangból épített közösség.

Köszönöm szépen a beszélgetést!

Szakács Géza