
Kollégiumot avatott a Gazdasági Tanácsadó Klub
2008 óta, azaz 15 éve működik Kolozsváron a Gazdasági tanácsadó Klub, GTK, amely a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának a szakkollégiuma.
A GTK céljai között szerepel az, hogy a jövő vezetőit neveljék ki. Az elmúlt másfél évtizedben továbbá mintegy 200 nemzetközi versenyen vettek részt. Most pedig egy újabb mérföldkőhöz érkezett a szervezet, ugyanis átadták a kollégiumukat, ahol 18 GTK-tagnak biztosítanak szállást és egy olyan teret, ahol közösen tudnak dolgozni, készülni a versenyekre és fejlődni.
Immáron a Gazdasági Tanácsadó Klub felnőtt arra a szintre, hogy legyen egy saját kollégiuma, ahol hatékonyabban lehet dolgozni az imént említett célokért, fogalmazott dr. Rácz Béla Gergely, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kara oktatója, a GTK koordinátora.
Az oktatás és a nevelés között óriási különbség van, a GTK az utóbbira törekszik. A szakkollégium oktatói, a vendégelőadók vagy a versenyeken keresztül azt szeretnék elérni, hogy a diákoknak legyen egy szélesebb rálátása arra, hogy mit is csinál egy vezető.
Egy vezető, akit a felsőoktatási rendszer nem tud „kulcsra készen” előállítani, ehhez szükség van vállalati partnerekre, még gyakorlatiasabb oktatásra, ebben is segít a GTK, mondta Kerezsi Miklós, a Hodler Alapkezelő elnöke, aki 15 évvel ezelőtt a GTK megszületésénél is bábáskodott.
A kolozsvári albérlet árakról közel sem lehet azt mondani, hogy barátságosak lennének. Ezért is szükség van bentlakásokra, kollégiumokra, ahol a diákoknak szállást tudnak biztosítani. Azonban a GTK kollégiuma nem egy egyszerű bentlakás, egy kreációs tér, ahol közösen dolgoznak az egyetemi hallgatók, együtt készülnek fel a versenykere, a különböző projektekre, az egész hely egy különleges közösségi élménnyel kecsegtet, ami nagyban segíthet abban, hogy idevonzza Kolozsvárra azokat a magyar diákokat, akik közgazdaságot akarnak tanulni, vélekedett Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere.
A kollégiumban hatékonyabban lehet dolgozni, felkészülni versenyekre, illetve a diákok pénztárcája szempontjából is nagyon barátságos a havi 200 lejes ár. Maga a GTK pedig egy nagy élményt jelentett mindig, sok diák számára már első látásra szerelem volt, ami az egyetemi évek alatt csak erősödött, a Gazdasági Tanácsadó Klub gyakorlati tudást és kapcsolathálót is biztosít, megteremtve a hallgatóknak a lehetőséget, hogy ők maguk is közép- vagy felős vezetők legyenek, mondta Kovács Kata, harmadéves egyetemi hallgató, GTK-tag, a kollégium bentlakó diákja, diákfelelőse.
Marosvásárhelyi Rádió/Nagy-Bodó Szilárd