
Kincses szerint alkotmánysértő Johannis lépése
Klaus Iohannis államelnök nem vonja vissza azt a rendeletet, amellyel megfosztotta Tőkés Lászlót a Románia Csillaga Érdemrendtől – közölte az Elnöki Hivatal Tőkés László jogi képviselőjével, Kincses Előddel, aki március végén nyújtott be előzetes panaszt a Hivatalhoz, kérve a rendelet visszavonását. Az ügyvéd mai marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján elmondta: az Elnöki Hivatal válaszában azzal érvelt, hogy Klaus Johannis rendelete nem vonható vissza, ugyanis – azáltal, hogy megjelent a Hivatalos Közlönyben – már ún. polgári forgalomba került. Ez az érvelés nagyon vitatható – fogalmazott Kincses Előd, aki bejelentette: pert indítanak a Bukaresti Táblabíróságon: