Kilép az RMDSZ frakciójából Zakariás Zoltán
Zakariás Zoltán a képviselőház szerdai ülésén bejelentette, hogy kilép az RMDSZ frakciójából.
A politikus közölte, hogy a továbbiakban függetlenként, az Erdélyi Magyar Szövetség képviselőjeként folytatja munkáját. Az ülést vezető Natalia Intotero tudomásul vette a Zakariás Zoltán kilépését az RMDSZ frakciójából. A Hargita megyei képviselő az RMDSZ és az EMSZ közötti megállapodás alapján, az RMDSZ Hargita megyei jelöltlistájáról jutott be a parlamentbe.
Kelemen Hunor szerdán kijelentette, hogy Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig ‘gondolt egyet’, és most független akar lenni.
Az RMDSZ elnöke a parlamentben újságíróknak kérdésre válaszolva elmondta, hogy nincs mit hozzáfűznie Zakariás döntéséhez, erről magát a képviselőt kell megkérdezni. Emlékeztetett arra, hogy a képviselő az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, akit kétszer is az RMDSZ juttatott be a parlamentbe, azzal a szándékkal, hogy a három magyar politikai szervezet között legyen valamiféle együttműködés. Kelemen Hunor hangsúlyozta, hogy Zakariás Zoltán az RMDSZ és az EMSZ közötti megállapodás alapján került be a parlamentbe.
Zakariás Zoltán a képviselőház szerdai ülésén bejelentette, hogy kilép az RMDSZ frakciójából. A politikus közölte, hogy a továbbiakban függetlenként, az EMSZ-t képviselve folytatja munkáját a parlamentben.



