
Ketten pályáznak a Tamási Áron Színház vezetésére
Albu István, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház jelenlegi igazgatója, valamint Zakariás Zalán színházrendező adta le határidőig a menedzseri pályázatát.
A következő hetekben a pályamunkák értékelése és a személyes meghallgatások döntenek arról, ki irányíthatja a következő négy évben a sepsiszentgyörgyi magyar színházat. A jelöltek személyes meghallgatására október 7-én kerül sor, míg a végső eredményeket október 15-én teszik közzé a Tamási Áron Színház és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának székhelyén.
Mint arról beszámoltunk a Tamási Áron Színház újabb mérföldkőhöz érkezett, miután a fenntartó sepsiszentgyörgyi önkormányzat versenyvizsgát írt ki a színház igazgatói tisztségére. Az intézménynek 2022 nyara – Bocsárdi László visszavonulása – óta megbízott vezetője van Pál Ferenczi Gyöngyi színművész személyében, aki a továbbiakban nem kíván igazgatóként tevékenykedni, nem adott le menedzseri pályázatot. Az elkövetkező időszakban kezdődik a színházépület teljes körű felújítása, így az új, négy évre kinevezett igazgatónak kell meghatároznia a színház korszerű színpadtechnikáját és irányát is.
Marosvásárhelyi Rádió/Kovács Zsolt