
Kényszermunka és prostitució terén az élen jár Románia
Az Európai Unióban Romániában van a legtöbb kényszermunkával kizsákmányolt állampolgár, valamint a legtöbb nő és a legtöbb szexuális kihasználás céljából eladott kiskorú – derül ki a román kormány által elfogadott „Emberkereskedelem elleni nemzeti stratégia a 2024-2028 közötti időszakra” című dokumentumból.
Az emberkereskedelem jelensége az alapvető emberi jogok súlyos megsértése, amely aláássa az emberi méltóságot és integritást. Az emberkereskedelem emellett súlyos bűncselekmény is, amely sok esetben a nemzeti és transznacionális szervezett bűnözéshez kapcsolódik, és amelyből a bűnözők anyagi hasznot húznak. A kormányzati stratégiák célja az emberkereskedelem jelenségének felszámolása.
A román kormány feltett szándéka, hogy 2028 végére „Romániában létrejöjjön az emberkereskedelem elleni nemzeti rendszer, amely rendelkezik a szükséges forrásokkal és hatékonyan felszerelt”. Ezen rendszer keretében a központi és helyi intézmények a nem kormányzati szervezetekkel, a civil társadalommal és a nemzetközi szervezetekkel együttműködve hatékony intézkedéseket hajtanak végre a jelenség visszaszorítása, az áldozatok azonosítása és segítése, valamint az emberkereskedők megbüntetése érdekében.
Forrás: Digi24