Kelemen Hunor szerint lehetővé kellene tenni a helyi adók 50 százalékos csökkentését
Kelemen Hunor szerint a kormánynak felül kellene vizsgálnia a helyi adók emeléséről szóló döntést, és lehetővé kellene tennie azok akár 50 százalékos csökkentését.
Az RMDSZ elnöke a Digi24-nek úgy nyilatkozott: a magas infláció és a csökkenő vásárlóerő miatt az emberek számára „betelt a pohár”, ezért nem lehet a lakosság ellenében kormányozni. A politikus szerint főként a gépjármű- és az ingatlanadók nőttek jelentősen, miközben a kormánynak a társadalom teherbíró képességét is figyelembe kellene vennie. Hozzátette: a javaslatról már egyeztetett a miniszterelnökkel, aki elemzést kért. Kelemen arra figyelmeztetett, hogy igazságosabb kormányzás nélkül a koalíció gyorsan elveszítheti társadalmi támogatását.
Kelemen Hunor szerint a kormánynak vissza kellene vonnia azt az intézkedést, amely megszünteti a betegszabadság első napjára járó juttatást.
Az RMDSZ elnöke a Digi24-nek azt mondta: nem látja a döntés logikáját, és a koalícióban sem egyeztettek róla. A politikus hangsúlyozta, hogy az oktatási rendszert nem szabad tovább terhelni, ezért ellenzi a pedagógusok kötelező óraszámának növelését és az átalakításokat. Kelemen úgy véli, a kormányban nehezen születnek meg a döntések, az elmúlt időszakban inkább költségvetési korrekciók történtek, mint valódi reformok. Hozzátette: a koalíciós megállapodás értelmében 2027-ben a Szociáldemokrata Párt veheti át a miniszterelnöki tisztséget, amit szerinte tiszteletben kell tartani.
Kelemen Hunor szerint a közigazgatási intézkedéscsomag sürgősségi rendelettel történő elfogadása gyorsabb lenne, mint a parlamenti felelősségvállalás, és lehetővé tenné, hogy a 2026-os költségvetés már februárban a parlament elé kerüljön.
Az RMDSZ elnöke a Digi24-nek azt mondta: a felelősségvállalási eljárást egy esetleges alkotmánybírósági óvás is késleltetheti. Hozzátette, hogy a csomag szakmai vitája lezárult, a gazdaságélénkítő intézkedések tervezete pedig elkészült. Kelemen beszélt a kisnyugdíjasok egyszeri támogatásának folytatásáról is, amelyet a drágulások indokolnak. Becslése szerint ez 3–3,5 milliárd lejjel növelné az állami kiadásokat.


