
Kelemen Hunor szerint a kormány és a koalíció stabil
A kormány és a koalíció stabil, a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt nagyon jól megérti egymást – nyilatkozta csütörtök este Kelemen Hunor.
Europa FM-nek adott interjúban az RMDSZ elnökét megkérdezték, mi fog történni, ha a kormány második deficitcsökkentő csomagjának intézkedései, köztük a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó tervezet, elbukik jövő héten az alkotmánybíróságon. Kelemen Hunor szerint egy ilyen döntés esetén ‘nehéz lesz az emberek elé állni’.
Mint hangsúlyozta, a társadalom jelentős része igazságtalannak tartja a bírák és ügyészek jelenlegi nyugdíjazási feltételeit, és nehéz lenne közölni velük, hogy nem sikerült felszámolni ezt az igazságtalanságot.
„A kormány eddig nem hajtott végre valós reformokat”
Hozzátette: a kormány eddig nem hajtott végre valós reformokat, ez lenne az első olyan intézkedés, amely változtat egy rendszeren. Az RMDSZ elnöke ugyanakkor meggyőződését fejezte ki, hogy a PSD nem fog kilépni a kormányból, és 2027-ben megtörténik a miniszterelnök-csere.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök bevallása szerint elégedett Nicușor Dan államfővel, akit becsületes, a problémákat megérteni és megoldani akaró embernek tart.
A szövetségi elnököt egyebek mellett arról faggatták az Europa FM-nek adott csütörtöki interjúban, hogy elégedett-e Nicușor Dan államfő eddigi tevékenységével. Kelemen Hunor azt is hangsúlyozta, hogy az ország képviseletén és a külpolitikában betöltött szerepén túlmenően az államfőnek közvetítő szerepe is van, ami rendkívül fontos, ‘különösképpen egy rendkívül polarizált társadalomban’. Ezzel összefüggésben
Kelemen Hunor figyelmeztetett, hogy a Románok Egyesüléséért Szövetség népszerűsége tovább nő, aminek a fő oka szerinte a polgárok elégedetlensége, az emberek ugyanis nem hisznek a reformtörekvésekben, nem hiszik el hogy az állam értük dolgozik.
Forrás: Agerpres