
Kelemen: a centenárium megünnepléséig hosszú az út
A centenárium elfogadásától és tiszteletben tartásától a centenárium megünnepléséig hosszú az út.
Ezt Kelemen Hunor nyilatkozta Zeteváralján, az RMDSZ és a Magyar Ifjúsági Értekezlet Edzőtáborában. Az RMDSZ szövetségi elnöke szerint a magyar közösségnek ‘őszinte’ párbeszédet kell folytatnia a románokkal, még akkor is ha egyesek ‘dühösek’ lesznek, mert ettől nőhet a bizalom a két közösség között.
Az elmúlt időszak magyarellenes uszításaival kapcsolatban az RMDSZ elnöke azt mondta, azokhoz már hozzászokott a szövetség. Ahhoz viszont nem, hogy ebbe a Román Tudományos Akadémia, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem rektora is bekapcsolódik. Szerinte ennek hihetetlen súlyos kockázatai vannak, a radikális nacionalizmus végét még nem igazán lehet látni.