
Karanténba helyezik a Veneto és Lombardia tartományból érkezőket
Az egészségügyi hatóságok 14 napos karanténba fogják helyezni azokat a személyeket, akik az olaszországi Veneto és Lombardia tartományból érkeznek Romániába, és ha ezek a személyek nem tartják be a szabályokat, szankciókra számíthatnak, nyilatkozta az AGERPRES hírügynökségnek Adrian Streinu Cercel, a Matei Balş intézet vezetője.
Hangsúlyozta, komoly szankciókra számíthatnak azok, akik azokból a térségekből érkeznek, ahol több koronavírus-fertőzés eset van, és nem tartják be az egészségügyi hatóságok javaslatait. Rámutatott, a Matei Balş Intézet fel van készülve a páciensek fogadására, és hogy a többi három – Kolozsváron, Temesváron és Iaşiban létrehozott – központ személyzetét is megfelelő szakmai felkészítésben részesítették. Fokozzák az ellenőrzéseket az országhatárokon, beleértve a nemzetközi repülőtereket is, ennek érdekében, ha szükséges, a minisztérium ideiglenes jelleggel áthelyez személyzetet a megyei egészségügyi igazgatóságoktól.
Forrás: Agerpres