• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9764 RON
  • USD4.6500 RON
  • GBP5.8180 RON
  • HUF1.2774 RON

Jövő hét elején mutatja be új kormányát Victor Ponta

A tervek szerint jövő hét elején mutatja be új kormányát a Parlament előtt Victor Ponta.

Az új kabinet tiszteletben fogja tartani a Szociál-Liberális Szövetségben rögzített struktúrát, ezáltal lehetőséget kínálva a liberálisoknak arra, hogy visszatérjenek a kabinetbe, ha óhajtják azt – jelentette ki a miniszterelnök tegnap este egy televíziós műsorban. Hangsúlyozta: jövő hét elején olyan kormánnyal áll a törvényhozás elé, amely teljességgel felvállalja a Szociál-Liberális Szövetség programját, amelyet a választópolgárok megszavaztak. Szó sincs arról, hogy megváltoztassák az egységes adókulcsot vagy elfogadják az amnesztiatörvényt – tette hozzá.

A kormányfő azt mondta, tegnap az RMDSz mellett más politikai csoportokkal is tárgyalt, a Demokrata-Liberális Párton kívül. Kifejtette: az új parlamenti többség a Szociáldemokrata Szövetségből – vagyis a szociáldemokratákból, a konzervatívokból és a Románia Haladásáért Nemzeti Szövetségből -, a nemzeti kisebbségek parlamenti csoportjából és valószínűleg az RMDSz-ből tevődik majd össze. Borbély László, az RMDSz politikai alelnöke rádiónknak elmondta: eddig csak telefonon történtek egyeztetések, az érdemi tárgyalásra valószínűleg a hétvégén kerül sor.

Borbély László nyilatkozott.
MVR


február 27, 2014