Jövő héten mutatják be a helyi közigazgatási reformtervezet első változatát
Jövő héten mutatják be a helyi közigazgatási reformtervezet első változatát – jelentette be Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt elnöke.
A politikus elmondta, hogy a tervezet kidolgozásakor két fő szempontot vesznek figyelembe: az egy főre jutó jövedelmet és a közigazgatási egységek területét. Grindeanu szerint két héten belül összesítik az állami intézmények, ügynökségek és vállalatok összevonására vonatkozó javaslatokat is. Az átszervezéssel jelentős megtakarításokat szeretnének elérni, amelyeket a jövő évi gazdasági és szociális intézkedések finanszírozására fordítanának. A PSD elnöke azt is javasolja, hogy az állami vállalatok igazgatótanácsi tagjainak tiszteletdíja ne haladhassa meg az országos átlagbért. Ez alól a tőzsdén jegyzett vállalatok kivételt képeznének.
