• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9744 RON
  • USD4.5501 RON
  • GBP5.9421 RON
  • HUF1.2427 RON

Jelentősen növelik jövőre a tanügyminisztérium költségvetését

Jövő évben az oktatási minisztérium költségvetése közel 57 százalékkal nagyobb lesz az ideinél, tekintettel az EU helyreállítási, illetve kohéziós alapjából finanszírozott beruházásokra, valamint a már 2023 júliusától hatályos béremelésekre – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.

Marcel Boloş elmondta, hogy a koalíció már tartott egy tárgyalási fordulót a jövő évi országos költségvetés tervezetéről, és döntöttek a követendő irányelvekről. Ezeknek megfelelően a 2024-es büdzsé mindenekelőtt befektetésorientált lesz, és az uniós alapokból támogatott beruházások megvalósítására összpontosít.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy a kormány az idei költségvetésben a GDP 7,2 százalékát, több mint 110 milliárd lejt irányzott elő beruházásokra. Közlése szerint jövőre ennél nagyobb összeget szánnak erre a célra, és jelentős forrásokat fordítanak vidékfejlesztésre is.

Egyezség születetett Boloş beszámolója szerint a koalícióban arról is, hogy jövőre nagy figyelmet fordítanak a költségvetésében a nagy ellátórendszerek – többek között az oktatás és egészségügy – működtetésére és fejlesztésére. Ennek megfelelően az oktatási minisztérium 2024-ben rekordösszegű, az ideinél közel 57 százalékkal nagyobb költségvetésből gazdálkodhat.

A miniszter szerint jövőre az egészségügy is jelentős összegből gazdálkodhat, amelynek egy része – több mint 3,6 milliárd euró – az EU helyreállítási alapjából és az egészségügyi operatív programból származik majd. Marcel Boloş beszámolt arról is, hogy 2024-ben több mint 200 milliárd lejt fordít a kormány nyugdíjakra és szociális juttatásokra, hozzátéve, jövőre a román GDP becsült összege 1746 milliárd lej lesz.

Forrás: Agerpres


november 7, 2023