Ismét megrendezik Székelyudvarhelyen is a Nyitott Akadémiát
Ismét megrendezik Székelyudvarhelyen is a Nyitott Akadémiát, ezúttal Pál Ferenc tart előadást.
A magyarországi katolikus pap, Pál Feri neve ma már fogalom Magyarországon. Legendás keddi alkalmaira minden héten közel ezren zarándokolnak el Budapesten, és a vidéki városokban is zsúfolt színháztermek várják. Pál Ferenc papi pályafutásának kezdetétől tart heti rendszerességgel hittanórákat, előadásokat fiataloknak pszichológia, teológia és mentálhigiéné témakörében. Az előadások tematikája meglehetősen tág, érinti a spiritualitást és a társadalomtudományokat, a közösségi és családi konfliktusoktól, a személyes lelki egyensúly kérdésein és a párkapcsolati-házassági problémákon át a transzcendenciához fűződő kapcsolat problematikájáig terjed. Több könyve is megjelent már, ezek folyamatosan a sikerlisták élmezőnyében vannak. Tevékenységéért két éve Köztársasági Arany Érdemkereszttel tüntették ki, idén pedig Prima Primissima díjra jelölték. Székelyudvarhelyre első ízben érkezik és Elégedetten az élettel – Vágyak, célok, küzdelmek címmel tart előadást november 27-én, 19.00 órától a Betlenfalvi út 51 szám alatt található Ener-Go Rendezvényteremben. Az előadásra jegyek a Star Radio székházában kaphatók.
Asztalos Ágnes.