
Ismét kitiltották Romániából Szávay Istvánt
Nem engedték be a Jobbik alelnökét, Szávay Istvánt Romániába; ezt maga az országgyűlési képviselő közölte közleményben ma az MTI-vel.
Azt írta, tegnap Erdélybe utazott volna, hogy részt vegyen a székely szabadság napján, valamint sajtótájékoztatót és lakossági fogadóórát tartott volna Kolozsvárott, Székelyudvarhelyen és Szatmárnémetiben is. Csaknem félórás várakoztatás után az ártándi határállomáson közölték vele, nem mehet tovább, mert három évre kitiltottak az országból. Mint írta, a határőr arról tájékoztatta, hogy a kitiltásáról szóló döntés 2015. október 21-e óta érvényes. 2014 márciusa és 2015 márciusa közötti első kitiltásához hasonlóan ismét csak a határon tudta meg, hogy nem léphet Erdély földjére. Előzetesen most sem tájékoztatták őt erről, mint ahogyan kitiltása konkrét okáról sem – írta közleményében a politikus. Szávay István emlékeztetett arra, hogy korábbi, egy évig tartó kitiltása miatt az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult és Strasbourgban beperelte a román államot. Hozzátette, most is kihasználja az összes rendelkezésére álló romániai és nemzetközi jogi lehetőséget.