
Ismét benyújtották az iskolák politikamentesítését célzó tervezetet
A Mentsétek meg Romániát Szövetség ismét benyújtotta a parlamentbe azt a törvénytervezetet, amely megtiltaná az iskolákban és tanfelügyelőségeken vezető vagy ellenőrző tisztséget betöltő személyeknek, hogy megbízatásuk alatt pártpolitikai tisztségük is legyen.
Az USR-PLUS szövetség közleményében hangsúlyozza, hogy a 2011-ben elfogadott 1-es számú oktatási törvényt módosító tervezetet egyszer már a parlament elé terjesztették, akkor azonban a szociáldemokrata többség elutasította azt. A politikai csatározások és érdekek az oktatásra is rányomták a bélyegüket az évek során, veszélybe sodorva a rendszer decentralizációját, átláthatóvá tételét és az oktatási menedzsment minőségének javítását, az iskolákra nehezedő politikai nyomást a tanárok, diákok és szülők egyaránt érzik – idézi a közlemény a tervezet kezdeményezőjét, Cristina Iurişniţi képviselőt, aki szerint az iskolák finanszírozása sok esetben politikai szempontok alapján történik. Ezt a gyakorlatot szüntetné meg a törvénytervezet – állítja a törvényhozó, hangsúlyozva, hogy az iskolaigazgató és a tanfelügyelő feladata a politikai és más szubjektív érdekektől mentes értékekre és elvekre alapozó, minőségi oktatás biztosítása.
Forrás: Agerpres