Ismét a rácsok mögé kerülhet Gigi Becali
Gigi Becali feltételes szabadlára helyezésének visszavonását kérte az Országos Börtönigazgatóság Szakszervezeteinek Szövetsége, mivel Becali több fenyegető üzenetet is küldött a jilavai börtön igazgatójának.
A szakszervezeti szövetség tájékoztatása szerint hétfőn, augusztus 21-én fordultak az Országos Börtönigazgatósághoz, határozott válaszlépést kérve, miután a börtönből feltételesen szabadlábra helyezett Gheorghe Becali nyilvánosan is beismerte, hogy megfenyegette a Jilaván működő fegyház vezetőjét. A volt fogvatartott, Gheorghe Becali élő televízióműsorban jelentette ki félreérthetetlen módon, hogy egy sor fenyegető üzenetet küldött a jilavai börtön igazgatójának, mivel utóbbi nem járult hozzá, hogy a még börtönben lévő unokatestvére, Victor Becali újabb eltávot kapjon – olvasható az AGERPRES hírügynökséghez eljuttatott közleményben.
Az Országos Börtönigazgatóság Szakszervezeteinek Szövetsége szerint Gheorghe Becali tette egyrészt a feltételes szabadlábra helyezés visszavonását teszi indokolttá, másrészt bűnvádi eljárást kell indítani ellene hatósági közeg szándékos megsértése miatt.