Iskolás élmények lila csomagolópapírban
Beszélgetés László Noémivel a Mi iskolánk című legfrissebb kötetéről
Új műfajjal jelentkezett tavaly László Noémi, aki elsősorban költőnek tartja magát, de pár éve már, hogy nem rejti véka alá: kacérkodik a prózával. Egyelőre karcolatoknak nevezi azokat a rövid kis írásokat, amelyek a Mi iskolánk címmel, kötetbe gyűjtve jelentek meg a Gutenberg kiadó jóvoltából, Hatházi Rebeka illusztrációival, kollázsaival. Iskolás emlékek elevenednek meg, térnek vissza, jó pár évtized távlatából, a megfelelő kritikai értelmezéssel és humorral.
A mi iskolánk ez esetben a kolozsvári, ma már János Zsigmond Unitárius Kollégium, egykor Brassai Sámuel Elméleti Iskola, amely a szerző emlékeiben a legjobb iskola, katonás iskola, dolgos, patinás, komoly, haladó szellemű, hideg iskola – valamilyen irányadó megnevezés mindig jelzi a soron következő történetet. És igen, benne van a régi rendszer minden jellegzetessége, a fűtetlen tantermek, a hazafias dalok, az elviselhetetlen fehér zokni és hajpánt, az osztálykirándulások, minden, ami mégis szép volt. Mert valljuk be, az iskolások számára az élet szép. Legyen az a kommunizmusban vagy már a rendszerváltás utáni korban. Szép, mert saját életünknek mi magunk voltunk a középpontjai, felhőtlenül tudtunk élni, amíg iskolába jártunk. A kötet borítója is egy iskolás irkafüzetet idéz, stílusosan. Napló ez? Nosztalgia? Vagy egyszerűen csak történetek?
László Noémivel a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron beszélgetett Szuszámi Zsuzsa és a Kányádi Orsi.



