• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR5.0810 RON
  • USD4.3461 RON
  • GBP5.8849 RON
  • HUF1.2712 RON
Fotó: Széki Vágta

Indul a Széki Vágta, Fenyéden tartják az első fordulót

A Mária Lovagja Kulturális Hagyományőrző és Sport Egyesület hetedik alkalommal szervezi meg a hétvégén a lovas seregszemlét, az első előfutamot, egyben a Vágta történetében a 26-dik versenyt az udvarhelyszéki Fenyéd határában tartják, a község polgármesteri hivatalának védnökségével.

Újdonságnak számít, hogy idén olyan programokkal igyekeznek színesíteni a vágtát, amelyek illenek a lovas eseményhez. Így például szombaton a kissolymosi Szélvész lovas csapat, illetve a sepsiszentgyörgyi Sas Íjászok bemutatója ad plusz látványosságot a nézőknek, este pedig közönségtalálkozó lesz Mónus József Fehér Farkassal, a világbajnok távlövő íjásszal. Ő egyébként látványos íjászbemutatóval is elkápráztatja másnap a közönséget.

Vasárnap lesz a Vágta hagyományos „középpontja”, a Lustra, azaz a résztvevő lovasok zenés bevonulása, aznap még az Arany Griff Rend középkori harcászati bemutatója is emeli a hangulatot. Szombaton lesz a gyorsasági-, másnap nap pedig az ügyességi verseny, e kettő összesített pontszáma adja meg a versenyző adott futamon elért eredményét. A második előfutamot Gyergyóalfaluban, a harmadikat Nagyernyén, a döntöt – augusztus végén – újra Udvarhelyszéken rendezik meg.

Marosvásárhelyi Rádió/Asztalos Ágnes


június 20, 2019