Hétfőtől nem kell vízum a moldovai állampolgároknak
Hétfőtől nem kell vízum azoknak a moldovai állampolgároknak, akik biometrikus útlevél birtokában három hónapnál rövidebb időre szeretnének beutazni a schengeni övezetbe – erősítette meg ma az Európai Bizottság.
A Keleti Partnerségben részt vevő országok közül Moldova az első ország, amellyel szemben az Európai Unió eltörli a vízumkényszert. Az erről szóló rendeletet márciusban fogadta el a tagállamok szakminisztereit tömörítő tanács.
Az EU öt évvel ezelőtt vállalt kötelezettséget arra, hogy a Keleti Partnerség országaival szemben eltörli a vízumkényszert, amennyiben ezek az országok megfelelnek a velük szemben támasztott követelményeknek. Moldovával 2010-ben indult meg erről a párbeszéd, és a vízumkényszer eltörlése azt követően valósulhat meg, hogy az EU megállapította, Chisinau megtette a szükséges lépéseket a korrupció ellen.
MTI