Országszerte tüntetnek a bíróságokon
A romániai bíróságokon dolgozó 8 000 írnok közül 6 000 beszüntette ma a munkát és tiltakozásba kezdett.
Így fejezik ki elégedetlenségüket amiatt, hogy a parlament elé bocsátott, a különnyugdíjak eltörlését célzó törvénytervezet őket is érinti. Úgy vélik, hogy a speciális nyugdíjak eltörlésével valójában szavazatszerzés a politikusok célja, a voksolásra jogosultak és egyben félretájékoztatottak szimpátiájának az elnyerése, azzal érvelve, hogy az segít az országos költségvetésen, de szerintük valójában annak inkább negatív következményei lesznek. Az ő adataik szerint körükből 2019-ben 1800 személy részesült ilyen megkülönböztetett juttatásban, ami nem befolyásolja jelentősen a büdzsét. Ludovic Orban kormányfő ma hivatalában fogadta a romániai bíróságokon dolgozó írnokok érdekképviselőit.
Elégedetlenek a szolgálati nyugdíjaik megvonásáról szóló törvénytervezettel a bírák és ügyészek is – a magisztrátusok több megyében is beszüntették a munkát.
Ez azt jelenti, hogy a sürgős ügyek kivételével elnapoltak minden tárgyalást, amíg a szolgálati nyugdíjakat veszélyeztetve látják. jogállásukról szóló törvény a tevékenységükkel járó veszélyeztetettség és szigorú megkötöttségek ellentételezéseként, a pályán maradás bátorítása miatt rendelkezik a kiemelt szolgálati nyugdíjról, amely az igazságszolgáltatás függetlenségének egyik biztosítéka. Az Adevărul című lap múlt havi összeállítása szerint tavaly novemberben 3861 egykori bíró és ügyész részesült szolgálati nyugdíjban, amelynek átlagos értéke havi 18 670 lej volt. Ez az átlagnyugdíj tizenháromszorosa. A legnagyobb speciális nyugdíjak elérik a havi 70 ezer lejt. A volt magisztrátusok szolgálati nyugdíjának 92 százalékát az állami költségvetés fedezi, ez azt jelenti, hogy csupán 8 százalék származik az általuk korábban befizetett tb-járulékból.
Forrás: Digi24/Stiri pe surse/Agerpres