• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9759 RON
  • USD4.5521 RON
  • GBP5.9517 RON
  • HUF1.2425 RON
Fotó: Bukfeszt

Harmadik alkalommal rendezik meg a Bukfesztet

Harmadik alkalommal is megszervezi a magyar színházi fesztivált Bukarestben a Magyar Színházi Szövetség (MASZÍN), hogy az egyesületet létrehozó öt erdélyi teátrum a fővárosban is bemutathassa fontosnak tartott előadásait – közölte az MTI-vel Balázs Attila, a MASZÍN elnöke, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója.

Idén szeptember 30. és október 6. között rendezik a Bukfesztet, amelynek nagytermi előadásait az Odeon Színház, stúdióelőadásait pedig a Metropolis Színház látja vendégül. Újdonságként említette, hogy az előadások után beszélgetések is lesznek a kritikusokkal az Odeon Színház stúdiótermében, amelyeken a közönség is részt vehet, de ezeket sem kizárólag a szakmaiság, hanem a bemutatkozás, a kommunikáció javítása jegyében szervezik.

Kiemelte, hogy a fesztivál ugyanakkor a bukaresti magyaroknak is szól, akik “nincsenek magyar előadásokkal elkényeztetve” és a román közösséget is várják az előadásokra. A magyarul nem tudó nézők számára az előadásokat román (és esetenként angol) nyelvű felirattal játsszák.

Forrás: MTI



szeptember 26, 2024