• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9759 RON
  • USD4.5521 RON
  • GBP5.9517 RON
  • HUF1.2425 RON
Fotó:VIBE/Bethlendi Tamás

Hangos beszámoló a Vibe Fesztiválról

A tavalyi 102.700-as résztvevőszámhoz képest tudott növekedni az idén a Vibe Fesztivál, hiszen 112.600 személy vett részt az eseményen. A cél pedig az, hogy a jövőben is tudjon fejlődni az esemény, amelynek már be is jelentették a 2025-ös dátumát. A Vibe Fesztivál hetedik kiadása jövőben július 3-a és 6-a között lesz. Az idei év kiemelkedő pillanatairól, Jason Derulo koncertjéről és a jövőbeni tervekről is beszélgetettünk Rés Konrád Gergellyel, a Vibe Fesztivál igazgatójával, az esemény zárópillanataiban.

 

Az idei Vibe-on is jelen volt élő közvetítéssel a Marosvásárhelyi Rádió. Csütörtöktől-szombatig 13 és 19 óra között beszámoltunk a fesztivál történéseiről és a közelgő programokról. Nem lehet elmenni az a tény mellett, hogy egy ifjúsági rendezvényről van szó, így szükség van a fiatal hangokra, akik relevánsan tudják megszólítani a fesztiválozókat és tudnak beszámolni az eseményekről, mondta Szász Attila, a Marosvásárhelyi Rádió főszerkesztője, aki arról is beszélt, hogy kinek érdemes a médiát, a rádiózást, mint szakmát választania.

 

A fiatalos lendület megtartásában sokat segítettek gyakornokaink, akik arról is beszámoltak, hogy milyen egy fesztiválon rádiósként dolgozni! A következő percekben Török Tina, Csegzi Andrea és Henn-Domahidi Ábel számol be a fesztiválozásról, a szórakozásról és a munkáról!

 

A digitalizáció egyre nagyobb teret hódít magának és egyesek akkor sem tudják letenni a készüléküket, amikor szórakozni kellene. Ha egy fesztiválon végig nézzük a színpad előtt álló közönséget, akkor lényegében egy hatalmas telefonerdőt látunk. Tagadhatatlan, hogy a digitális eszközöknek megvan az előnyük, de nem szabad hagyni, hogy túlságosan beszippantsák az embert, szükség van a felelős magatartás kialakítására, illetve tisztában kell lenni azzal is, hogy milyen hasznos feladatokra lehet használni ezen készülékeket. Erről is volt szó a Vibe Fesztiválon, a Codespring sátrában, ahol informatikusokkal is beszélgethettek az érdeklődők, de kipróbálhatták a programozható robotkart és a VR szemüvegeket is. Az imént említettekről és az informatikus szakma jövőjéről beszélgettünk Szélyes Leventével, a Codepsring vezetőjével a Vibe Fesztiválon.

 

Mindig jó érzés itthon zenélni, fogalmazott Bagossy Norbert, a Bagossy Brothers Company frontembere. Az együttes több év után tért vissza a Vibe nagyszínpadára, ahol hatalmas közönség fogadta. Fellépésük előtt beszélgettünk Bagossy Norberttel az elmúlt 11 évről és a jövőbeli tervekről.

Teljesen más egy szervező szemüvegén keresztül látni egy eseményt, különösen, ha egy összetett sokrétű rendezvényről van szó. Így van ez a fesztiválok esetében is, ahol mind a nappali, mind az esti és éjszakai programokra oda kell figyelni. Továbbá az sem elhanyagolható, hogy hasznos tudással, lehetőségekkel is ellássuk a fesztiválozókat, mondta Hatos Attila, az Országos Magyar Diákszövetség, OMDSZ, elnöke.

A Vibe Fesztiválon idén is cashless rendszer volt. Vagyis a résztvevők készpénzzel vagy a bankkártyájukkal fel kellett töltsék a fesztiválkarszalagon található chipet, így tudtak csak vásárolni. De miért is van szükség erre? Erről kérdeztük Andacs Zsolt Leventét a Vibe Fesztivál szervezőcsapatának tagját!

Volt egy helyszín a Vibe-on, ahol szinte folyamatosan szólt a zene, egészen reggel 7-ig és aznap délben ismét felcsendültek a hangszórók. Ez volt a KMDSZ Black Box, ami elsősorban a techno zenei stílus kedvelőit szólította meg. A zenén kívül különleges vizuális elemek is helyet kaptak ennél a sátornál. Ezekről is beszámolt a Vibe-on László Petra, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, KMDSZ, elnöke.

 

30 évbe került, hogy eljussunk oda, ahol most vagyunk, mondta Oláh József, a Parno Graszt zenekar énekese, aki arról is beszámolt, hogy miként változtatták meg az együttes ismertséget a különféle együttműködések.

 

 

Egyre nagyobb problémát jelentenek a kábítószerek és egyre fiatalabban próbálják ki ezeket a tinédzserek. Például Magyarországon 14 éves kor az átlag, de olyan eset is volt, hogy egy 12 éves gyermek 3 éves drogfogyasztási múltra tekintett már vissza. A megelőzés céljából fontos a prevenció, amit nem hegyi beszéd formájában kell megejteni, hanem a fiatalok saját nyelvén, képekkel illusztrálva. Egy nagyon eredményes módszer lehet az, hogyha megmutatjuk, hogy a kábítószerfogyasztás hatására hogyan tűnik el az agy örömközpontja, vélekedett Téglásy Kristóf, a Drogkutató Intézet stratégiai igazgatója, akit a Vibe Fesztiválon kérdeztünk.

 

Egyre nagyobb gondot jelent a nagyvárosokban a fiatalok számára a lakásvásárlás, hiszen egyre magasabbak az árak. Eközben pedig azt lehet tapasztalni, hogy egyre több személy tér vissza Romániába. Sokan pedig kisebb városokba mennek, olyan településekre, ahol megfizethetőbbek az ingatlanok, ezzel együtt viszont a nagyvárosok körül létrejönnek az úgynevezett szatellittelepülések is, amelyek folyamatosan fejlődnek, viszont továbbra is főként „alvó városokként” léteznek. De hova is érdemes mennie akkor napjainkban egy fiatalnak és melyek azok a szempontok, amelyeket szem előtt tart? Erről beszélgettünk Farkas Andrással a Pont Egyesület vezetőjével.

 

A politikum nem helyezi megfelelően napirendjére az ingatlanok kérdését, mivel egyrészt mandátumokban, négy éves ciklusokban és nem hosszabb távú tervekben gondolkdonak, másrészt a megfizethető lakások létrehozása drága és nem hoz elég szavazatot, vélekedett dr. Rácz Béla Gergely közgazdász, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar dékánhelyettese, aki arról is beszámolt, hogy ebben a tekintetben kezd a központi politika körmére égni a gyertya.

 

Kelet-Közép Európában magas arányban rendelkeznek az emberek saját ingatlannal. Sőt a fiatalok 20-25%-a is saját tulajdonú lakásban él. Azonban megfigyelhető az a tendencia is, hogy egyre többen költöznek haza, anyagi okok miatt, és ismét kialakulóban vannak a többgenerációs háztartások, viszont ez panellakásban, a mostani életvitel mellett, nem kivitelezhető, fogalmazott dr. Székely Levente, az MCC Ifjúságkutató Intézetének vezetője.

 

Közeledik az egyetemi felvételi és ilyenkor sok középiskolát végezett diákban felmerül az a kérdés, hogy hova is érdemes menni, melyik egyetemet érdemes választani? Az országos rangsorban első helyen áll a Babeș-Bolyai Tudományegyetem, amely nemzetközi viszonylatban is előkellő helyet foglal el. Tisztában vagyunk vele, hogy Európában és más kontinenseken is vannak jobb egyetemek, viszont a BBTE olyan képzési színvonalat kínál, amely, eredményekre alapozva, felveszi a versenyt ezekkel az intézményekkel is, nyomatékosította dr. Szász Levente közgazdász, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese.

A globális felmelegedést a bőrünkön is érezzük. De amit mi itt hőség formájában tapasztalunk azt egyes országokban napi harcként élik meg az ott lakó személyek. Ugyanis olvadnak a jégsapkák és növekszik a tengerszint, ami azt is jelenti, hogy egyes városok veszélybe kerülnek, illetve Hollandia nap, mint nap harcol az emelkedő tengerszinttel. Egyáltalán nem elhanyagolható az sem, hogy mind a mezőgazdáságra, mind pedig az állatvilágra hatással van a klímaváltozás. Tehát napjainkban egyszerre kell aggódni a jegesmedvért és a sörért, idézte a Vibe Fesztiválon elhangzott előadásának a címét dr. Toldi Ottó, az MCC Klímapolitikai Intézetének vezetője.

 

Összeállította: Nagy-Bodó Szilárd, Tasnády Ádám, Csegzi Andrea és Török Tina



július 9, 2024