Hamarosan elindulhat a tömegközlekedés Gyergyószentmiklóson
A városban már megvásárolták az elektromos buszokat, jelenleg a töltőállomások kiépítése zajlik.
Nagy Zoltán polgármester szerint egy hónapon belül befejeznék ezt a munkát, miközben a közösségi közlekedés működtetéséhez szükséges szerződéseket is előkészítik. A tervek szerint a szolgáltatást kezdetben az önkormányzati tulajdonú Vitalissima Kft. működtetné, a tesztüzem pedig még az év második felében elindulhat. A városi járatok mellett egy körjáratot is terveznek, amely Gyergyószárhegyet, Gyergyóalfalut, Gyergyócsomafalvát és Gyergyóújfalut kötné össze, valamint Gyergyóalfaluból Borzont felé is közlekedne busz.
A próbaüzem az év végéig tartana, ezt követően egy európai uniós közbeszerzés lezárása után, 2027. január 1-jétől öt évre szóló szolgáltatási szerződést kötnének a nyertes üzemeltetővel. Közben a második mobilitási program kivitelezése is hamarosan kezdődik: korszerű buszvárók, elektromos kerékpárok és új kerékpárutak épülnek, több utcában pedig járdákat és zöldövezeteket alakítanak ki. A városháza már a harmadik mobilitási projekt előkészítésén is dolgozik, amelynek része egy új autóbusz-pályaudvar és a Gyilkos-tó út teljes felújítása is lehet.
Nagy Zoltánt, Gyergyószentmiklós polgármesterét Biró Sándor kérdezte.



