Beszélgetés Hamar Mátyás-Rubennel, a Marosvásárhelyi Rádió hírszerkesztőjével, riporterével

Mikor és hogyan vezetett az utad a Marosvásárhelyi Rádióhoz?

Először első- vagy másodéves egyetemistaként jutottam el a Rádióhoz, még 2014-ben. Az egyetemen Gáspár Sándor tanított többek között Sajtóműfajokat, ő vitt körbe az intézményben, és egy munkanapot a szerkesztőségben is eltölthettem. Akkoriban már gyakornokoskodtam az Erdély TV-nél, ahol később el is helyezkedtem. A Rádiónál 2020-ban kezdtem el dolgozni, eleinte a tévézéssel párhuzamosan. Volt olyan időszak, hogy három munkahelyem volt egyszerre, ma már „csak” kettő van.

Milyen indíttatásból határoztad el, hogy rádiós hírszerkesztő-hírbemondó, riporter leszel? Milyen meggondolás állt a döntés hátterében?

Egyáltalán nem szerettem volna híradós lenni. Gyermekkoromban álmodoztam arról, hogy egy nap rádiós leszek, de a szabadabb műsorok érdekeltek. Egyetemistaként is riasztott a híradózás, a szerkesztő-riporteri munka feszes világa. Az Erdély TV-nél viszont a Híradóban kaptam lehetőséget, amivel szerettem volna élni. Néhány év kellett, mire megértettem, hogy ez így volt jól. Úgy gondolom ugyanis, hogy a hírszerkesztés szinte bármely más műfaj művelésének az alapja lehet.

Mi vonzott a Rádióhoz? Mit szeretsz leginkább ebben a hivatásban?

Szeretem a rádiózásban, hogy egymagam dolgozom, noha a tévés riportokban éppen a csapatmunkát kedvelem. Rádiósnak lenni számomra megtiszteltetés és nagy élmény, legjobban a szabadságérzetet és a változatosságot szeretem benne.

Mi jellemző az általad szerkesztett hírműsorokra, tudósításokra?

Egyes interjúalanyaim szerint igen konok vagyok, mivel megtörténik, hogy egy-egy dologra visszakérdezek kitérő válasz esetén is. Egy kedves barátom és kollégám szerint az én riporteri attitűdömre a diszkréten szemtelen jelző illik. Szerintem is van benne valami. Én a riportkészítést egy intellektuális kihívásnak tartom: minden nap tanulhatok valamit és az vezérel, hogy a hallgatóknak is segítsek ebben.

Milyen tulajdonságok és képességek szükségesek ahhoz, hogy valakiből egy rátermett hírszerkesztő-hírbemondó, riporter legyen?

Nem gondolom, hogy ehhez bármilyen különleges képesség kellene, a kíváncsiság azonban elengedhetetlen. Larry King ismert amerikai műsorvezető szerint a legjobb interjúalanyok azok, akik dühösek a világra. Valószínűleg ez a riporterekre is igaz, bár önmagában nyilván nem elég. Engem sok minden dühít, azon vagyok, hogy ezt minél inkább cselekvéssé tudjam formálni.

Volt-e olyan  hírműsor, amikor azt érezted, hogy erős lélekjelenlét szükséges a beolvasáshoz és ha igen, mi volt az a megdöbbentő hír?

Most egy nagyon vicces történet jut eszembe: hírbemondó voltam, és az egyik hírben arról volt szó, hogy egy betörő elaludt a tett helyszínén, mert benyugtatózta magát. A tulajdonos talált rá a saját ágyában. Nehezen tudtam felolvasni nevetés nélkül.

Mit jelent számodra a rádiózás: munkát, hivatást, szenvedélyt, közösségszolgálatot?

Valószínűleg az lenne az illendő, ha azt mondanám, hogy ezeket mind együtt jelenti számomra, de valamiért egy másik szó ugrik be nekem most erre a kérdésre, a hobbi. Sokszor úgy érzem, hogy én nem is dolgozom, hiszen azt csinálom, amit szeretek. Hogy mennyire tekinthető az én rádiós tevékenységem hivatásnak és közösségszolgálatnak, talán a hallgatók és a kollégák tiszte eldönteni. Én mindenesetre arra bátorítom őket, hogy jelezzenek vissza, akár pozitív, akár negatív a vélemény, hiszen csak így lehet fejlődni.

Mikor vagy elégedett? Mi jelenti számodra az igazi élményt, elégtételt a munkádban?

Akkor vagyok a legboldogabb, amikor egy anyag elkészítése után azt érzem, hogy jobban nem tudtam volna elkészíteni. Egy másik örömforrás az, amikor egy olyan témát sikerül bemutatni, amivel kevesen foglalkoznak, vagy nem abból a nézőpontból, amelyből én közelítettem meg.

A rádiózás mellett tanítasz a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának Alkalmazott Társadalomtudományok tanszékén. Mi vonz a tanításban, hogyan egészíti ki egymást a két elfoglaltságod?

Még egyetemista voltam, amikor megfogalmaztam magamnak célként, hogy egyszer jó lenne tanítani. Meglepődtem, hogy ez a lehetőség ilyen hamar megérkezett, de nem gondolkodtam sokat, belevágtam, mert a tenni akarás az évek folyamán nem változott bennem: szeretném segíteni a diákokat a tapasztalatommal.

Maximálisan kiegészíti egymást a két munkahelyem, igazából egymásra is épülnek. Az egyik feladatom a szakmai gyakorlat megszervezése és koordinálása az egyetemen, emellett még a Sajtóműfajok tárgy gyakorlati, szemináriumi részét emelném ki. Mindkét esetben az a célom, hogy a diákokat közelebb hozzam a média világához. Igyekszem valós feladatokat, gyakorlatszerzési lehetőségeket biztosítani.

Milyen hobbid van, mivel  foglalkozol szívesen szabadidődben?

Szeretek focimeccseket nézni és ezekkel kapcsolatos elemzéseket olvasni vagy hallgatni. Kicsit túlzásba is viszem. A magyar válogatott kerethirdetése után például szinte minden statisztikai adatot elolvasok a játékosokról. Az egyik felettesem egyszer azt mondta, hogy ha a politikába ásnám bele ennyire magam, akkor kiváló közéleti újságíró válna belőlem.

Milyen gondolatot, szemléletet, üzenetet szeretnél átadni a hallgatóknak a hírműsoraidon, riportjaidon keresztül?

Ez nehéz kérdés, mert ma a hallgatók többségét már nem elsősorban mi tájékoztatjuk: az információk nagy része hamarabb eljut hozzájuk az interneten és a közösségi médián keresztül. Ezért ma már nem mondhatom egyszerűen azt, hogy tájékoztatni szeretnék, és kész. Ugyanakkor biztosan vannak olyan hallgatóink, akik elsősorban a Marosvásárhelyi Rádióból értesülnek a világ dolgairól, és nekik azt üzenem, hogy elsősorban értük dolgozunk.

A rádiósok szerepe régebben, főleg itt Erdélyben, sokszor túl is nőtt önmagán, de ezzel a véleményvezéri szereppel én nem igazán tudok azonosulni. Én egy vagyok adáskörzetünk lakói közül, kérdésekkel, kételyekkel és nem egyszer határozott véleménnyel. Ha van valami, amit a munkámon keresztül közvetíteni szeretnék, az a megértésre való törekvés.

Köszönöm szépen a beszélgetést!

Szakács Géza