
Hagyományőrző falunap Székesen
A hétvégén lovasversenyek, gyermekprogramok, sportbemutatók, néptáncelőadások, koncertek és értékes tombolatárgyak várták az érdeklődőket Székesen.
A falunap a 15. Mátyás-huszárok sárpataki képviseletének, valamint a lovasverseny résztvevőinek felvonulásával vette kezdetét. Ezt követően a lovasok gyorsasági és ügyességi próbákon mérhették össze tudásukat.
A rendezvényt színesítette a Marosszentannai Aranykalász és a Gyulakuti Szivárvány néptánccsoport fellépése is. A gyerekeket külön foglalkozások várták, valamint László I. Attila bemutatta Piskóta Panni című gyermekalbumát.
Az estét Rudán Joe fergeteges koncertje zárta, amely igazi csúcspontja volt a napnak. Nemcsak a helyiek, hanem a környező falvak lakói is nagy számban látogattak el az eseményre, amely végül egy igazi közösségi élménnyé formálódott. A következőkben Szász Edit összeállítását hallhatják.