Háborúba lépett Izrael, a halottak száma nő
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt mondta, országa hosszú és nehéz háborúba kezdett, mert ezt kényszerítette rá a Hamász gyilkos támadása.
Az követően nyilatkozott, hogy ülésezett a biztonsági kabinet, amelynek az volt a célja, hogy meghozza azokat az operatív döntéseket, amelyek a Hamász és a palesztinok katonai és kormányzati képességeinek a megsemmisítését eredményezhetik. Benjamin Netanjahu azt mondta, Izrael ellentámadása addig folytatódik, amíg meg nem akadályozzák a Hamászt abban, hogy éveken át félelemben tartsa Izrael polgárait.
Tegnap reggel a Gázai övezetből rakéták tömegét lőtték Izrael déli és középső részére, fegyveres terroristák tucatjai hatoltak be izraeli településekre. Az izraeliek szerint 2500, a Hamász szerint 5000 rakéta csapódott be. Tegnap este rakétatámadás érte Tel-Aviv-ot is. A halottak száma folyamatosan emelkedik.
350-re emelkedett az Izrael elleni Hamász-támadás halálos áldozatainak száma – jelentette be nemrég az izraeli hadsereg szóvivője.
A Reuters jelentése szerint a Hamász több tucat izraeli túszt ejtett, civileket és katonákat is, akiket a Gázai övezetbe vittek. Eközben a Gázai övezetet ért izraeli légicsapások halálos áldozatainak száma 313-ra emelkedett, a sebesülteké pedig 2000-re. A feszültség Izrael libanoni határán is fokozódott, ahol a Hezbollah iszlamista csoport izraeli területet lőtt, Izrael pedig tüzérségi csapásokkal válaszolt.
346 román és külföldi állampolgárt repatriáltak tegnap este Izraelből két Tarom-járattal – közölte a külügyminisztérium.
Az egyelőre Tel-Avivban maradt román zarándokcsoportok az izraeli hatóságok és a román pátriárkátus támogatásával szállást és segítséget kaptak, és keresik a megoldást a hazaszállításukra is. Tegnaői adatok szerint mintegy 790 romániai zarándok tartózkodott Izraelben.
A Hamász akcióját világszerte elítélték, Joe Biden amerikai elnök a Fehér Házból üzente a terroristáknak, hogy sziklaszilárdan állnak Izrael mellett, egyúttal arra kérte Izrael ellenségeit, hogy ne használják ki az ország aktuális sérülékenységét.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke „a terrorizmus legmegvetendőbb formájának” nevezte a Hamász támadását. Emmanuel Macron francia elnök, Rishi Sunak brit miniszterelnök és Olaf Scholz német kancellár is arról posztolt, hogy kiállnak Izrael mellett.
António Guterres ENSZ-főtitkár is, és diplomáciai erőfeszítést sürgetett annak érdekében, hogy ne terjedjen tovább a konfliktus. Jordánia külügyminisztere szerint nemzetközi fellépésre van szükség a gázai eszkaláció megállításához. Klaus Iohannis államfő kijelentette: Románia határozottan elítéli az Izrael elleni rakétatámadásokat. Románia szolidaritásáról biztosította Izraelt Marcel Ciolacu is. A miniszterelnök a támadások azonnali leállítására szólított fel.
Forrás: Agerpres/Digi24/MTI