
Gyorsított eljárással fogadhatják el az igazságügyi törvényeket módosító tervezetet
A szociáldemokraták célja, hogy még ebben a parlamenti ülésszakban elfogadják az igazságügyi törvényeket módosító tervezetet – jelentette ki a Szociáldemokrata Párt elnöke.
Liviu Dragnea az egyik kereskedelmi televízióadóban azt mondta, gyorsított eljárással fogadhatja el a Parlament a tervezetet, anélkül, hogy a Képviselőház és a Szenátus szakbizottságai jóváhagynák ezt. Hangsúlyozta: az igazságügyi törvényeket módosító tervezetet kidolgozó bizottság tagjai “egyetemi tanárok, a román jog szakértői és a bírák egyesületeinek elismert tagjai” és a Szociáldemokrata Párt nem csak a Tudorel Toader által küldött tervezettel dolgozik.