
Gyógyszerkrízis lehet Romániában
Romániában fennáll annak veszélye, hogy két éven belül ne gyártsanak alapvető gyógyszereket – figyelmeztetett ma a Romániai Ipari Gyógyszergyártók Patronátusa, mely kérte a kormánykoalíciót: vegye ki a részét az árakkal és az orvosságok clawback adójával kapcsolatos projektekből és vitákból.
A patronátus szerint két éven belül kimaradhat a lényeges gyógyszerek gyártása, és a betegek – idézem: az utcára kerülnek a legalapvetőbb kezelések megtalálásáért – eddig idéztem a közleményt. A szövetség ügyvezető igazgatója, Dragos Damian hangsúlyozta: a patikákból eltűnt 2.000 gyógyszer 95 százaléka olcsó, és mintegy 25 százalékukat itthon gyártották. Ugyanakkor 2006 és 2016 között az egészségügyi minisztérium által, a hazai gyógyszergyárakkal való egyeztetés hiányában kidolgozott politikák miatt az egységek több mint 40 százalékkel csökkentették a termelést – figyelmeztetett az ügyvezető elnök. Hozzátette: egyetlen olyan orvosság sincs, amit a hazai gyárak nem állíthatnának elő, de a szaktárca nem hívja tárgyalásra az itthoni gyártókat a hiányzó gyógyszerek gyártásának lehetőségével kapcsolatban.