Úgy adódott, hogy az idei gurulásunk rengeteg élménnyel gazdagított. A rengeteg élmény befogadásához pedig rengeteg időre is van szükség. A rengeteg idő pedig nem volt elég hosszú ahhoz, hogy naponta összefoglalókkal kedveskedjünk a hallgatóinknak, olvasóinknak.                                                                                                                                                                                                                      De ezt most igyekszem pótolni, bár maradéktalanul csak a helyszínen lehet ezt átélni.

Az ötödik napunk Baróton kezdődött, mindjárt egy kiadós reggeli… tudósítással, miután jöhettek a finom energiafalatok a Party pubban. Sikerült időben útra kelnünk, elbúcsúztunk a tiszteletes úrtól, Demeter Zolitól, Erdős Pista „bácsi”-tól és a többiektől, akik velünk voltak az érkezéskor és az induláskor is.                                                                                             Egyből egy kis kellemes emelkedővel tettük helyére a gyomrunkban a virslifalatkákat, hogy hellyel kínáljuk a következő településen bennünket váró sült szalonnát „kovács módra”. Olaszteleken Nagy György mester már nagyon várt, mert ismét meg szerette volna mutatni a hagyományos kovácsmesterség művészetét. Csak sajnos nekünk idén kevesebb időre futotta, mint egy évvel ezelőtt és még a vargyasi gyerekek is vártak a településük határában.

Ennek ellenére Nagy György rekordgyorsasággal készített el három különálló darabból egy kapudísz virágot, melyet csak a hagyományos technológiával „forrasztott” össze, hegesztőgépet egyáltalán nem használ. A kis történeti bemutatót is felölelő ottlétünk végén következhetett a finom sültszalonna, melyet egy speciálisan erre a célra fejlesztett felforrósított csiptetővel ejtett meg, a kipréselt forró zsírt a hagymával borított kenyérre csepegtetve, amely különlegességként érte csapatunk azon tagjait, akik egy évvel ezelőtt nem voltak itt velünk.

        A reggelink második felvonása és a különleges élmény után a Bardóc felé vezető elágazásnál újabb hallgatóval futottunk össze, a Fehér család már az első túránk óta hűséges követője a gurulásunknak, ezúttal is a portájuk előtt vártak. Egy rövid kézfogás és pár meleg szó után máris Vargyas határában találtuk magunkat, ugyanis a helyi Dr. Borbáth Károly Általános Iskola tanulói élükön Fazakas Tünde igazgatónővel ott várták kis csapatunkat. Együtt hajtottunk be az iskola udvarára, ahol a gyerekek, fiatalok rajzokkal és kaláccsal, érdeklődő szempárokkal fogadtak.

A röpke félórás barátkozás után nekivágtunk a Hagymás-tetőnek, Varság ás Oklánd között, csodálatos környezetben nagyon kellemes emelkedőn értük el a csúcspontot. A megérdemelt hosszú ereszkedő során egy Maros megyei kisbusz veszélyeztette a társaságot, vezetője szinte minden kanyart levágott, így sokunk mellett egészen közel haladt el. Nem köszönjük meg neki. Ha lehet, számítson ezentúl arra, hogy mások is szeretnék használni a közutakat.

   Homoródkarácsonyfalva. A tavalyhoz hasonlóan Gábos Berci udvarán sok helyi hallgatónk gyűlt be, pánkót sütöttek,

gyümölccsel és gyümölcslével kínáltak, ásványvizet is ittunk, de ami a legfontosabb, ismét vidámságra derítettek bennünket.

     A kézfogás és csoportkép után következhetett Iluska néni Homoródalmáson. Tudtuk, hogy vendégül szeretne látni, de azt nem sejtettük, hogy a polgármesteres-kerékpáros fogadtatás után egy kisvendéglőben három fogásos ebéd vár, melynek a legnagyobb meglepetését a Gurul a Rádió 18. születésnapjára rendelt hatalmas torta jelentette.

  Sőt. Ezen felül még ajándékokat is kapott a csapat és még a stúdióban lévő kollégáknak is jutott kisebb vagy nagyobb csomag. Csak ámultunk és bámultunk, az állunkkal fékezni tudtunk volna, ha éppen akkor kerékpáron ülünk.

No, meg a sajtosok. Huba és Flóra illetve a nővére, vagy az édesanyja. Takaros kis portát rendeztek be maguknak, remek szálláslehetőséggel, igazi kuriózum az arra látogatóknak. A sajt meg egyszerűen remek. Még az egyik forgatagon ismerkedtünk össze, interjúztunk, beszélgettünk, és végre saját otthonukban is meglátogathattuk őket. Felejthetetlen élmény volt, mint ahogy nekik is a Leányerdőn felfelé az aszfaltozásra előkészített poros úton. de megígérték, hogy jövőig többet fognak biciklizni a sajtkészítés mellett.

A nap hátralevő részét alkonyatban majd háromnegyednyi holdfényben tettük meg Abásfalva – Homoródkemény-falva – Homoródfürdő útvonalon, de még itt is gyakran megállítottak a hallgatóink.

A Lobogó-panzió az a Lobogó-panzió. A megfáradt kerékpáros egy gyors, tápláló vacsora után fél órára még a welnessbe is be tudott ugrani kicsit lazítani. Előtte pedig befogadtuk köreinkbe új csapattagunkat, Fórika Istvánt.

A világrekord. Nem kísérlet, valóság. – hatodik nap

    Homoródfürdőn felébredni a csendben, lenézni az épülő kis birodalomra mindig felemelő érzés. 18. alkalommal gurulunk arrafelé is és évről-évre Benedek Lukács és lelkes csapata mindig talál fejleszteni valót. Most sincs ez másképpen, a munkagépek dolgoznak, kotornak, ásnak: egy új konferenciaközpont épül hamarosan, miután tavaly sikerült kibővíteni, megújítani a vendéglőt és a konyhát. Igazi kellemes, szerethető környezet fogadott.

Mivel tudtuk, hogy aznap csak 30 egynéhány kilóméterünk van tekerni, nem siettük el az indulást, bár ha tudtuk volna, hogy megint sötétben érünk a szálláshelyünkre, talán-talán megsürgettük volna a rajtot. De nem tudtuk. Szépen komótosan nekivágtunk az aznapi kalandunknak, Benedek Lukács még kibicajozott velünk a Cekend-tetőre, mi pedig a búcsú után bezúdultunk Máréfalvára. Egy kis csoport várt bennünket mindenféle jóval és persze kedves szavakkal felszerelkezve. A szokásos vélemény-csere után Geréb Péter barátunk is csatlakozott a csapatunkhoz.

Így gurultunk be Székelyudvarhelyre, ahol a fő attrakciónk a Kováts fényképészet volt, ahol házigazdánk ezúttal Szidónia volt egyedül, mert a férfiak terepen fotóztak.

Kézhez kaptuk a tavaly készült fényképeket és természetesen új fotó is készült a különleges napfény-tetős stúdióban, majd az utcára kiérve közös fotóra gyűltünk össze még egyszer. Ezúttal is leszólítottak hallgatók Udvarhely központjában. A búcsúzkodás után körbekarikáztuk a Patkót, azaz a Márton Áron teret, majd nekivágtunk az utolsó 10 kilóméternek. No nem mintha annyit tekertünk volna eddig, hogy ez nagyon megártott volna…

    Székelyszentlélek határában kisebb kerékpáros gyerekcsoport várt már minket. Geréb Péter barátunk saját portájára hívott be előszőr, ahol már-már azt gondoltuk, hogy véget ér a napunk, de nem. Szerencsére. Megérkezett Kovács Lehel polgármester is, akivel pillanatok alatt felelevenítettünk gurulásaink olyan pillanatait, amikor ugyanott álltunk és beszélgettünk, interjúztunk, vagy csak csodáltuk a szépülő templomtornyot. Sokat felmutatott ez a csapat Farkaslakán, és a lendületük nem áll meg. További projekteket soroltak fel Geréb Péter alpolgármesterrel közösen, majd továbbgurultunk Tamási Áron szülőházához és Ágnes nővére házához. Számos érdekességet tudtunk ott is meg, érdekes volt, hogy egyszer beszéltünk magunkról, a Gurul a Rádióról, a Marosvásárhelyi Rádióról, majd egy gyors idegenvezetésben is részünk volt, bár már ekkor igencsak kezdett lehűlni a levegő, ami azt jelezte, hogy a nap is alábukik a dombok mögé.

     Este fél 9-kor sikerült megérkeznünk a szállásunkat biztosító Barangoló panzióba, ahol Sztojka Ernő és kedves felesége már várt bennünket a királyi lakomával. Szó szerint.                                                                                                       Így esett meg, hogy világrekordot jelentő 8 és fél óra alatt tettünk meg kerékpáron 30 kilómétert. A csiga pedig: huss, úgy rohant el mellettünk….

Aty(h)a, gatya! – hetedik nap

Az esti beszélgetésbe jól belefeledkezve, másnap reggel kissé álmosan kelt a csapat, pedig tudtuk, hogy kemény nap vár ránk. Parajdig kell tekernünk, de nem a Kalondán át, hanem egy sokkal hosszabb úton, Székelykeresztúr – Gagy – Etéd – Atyha érintésével.

Geréb Péter, mint házigazda, kikísért a falu határába – győződjön meg, hogy elmentünk J – majd magunkra maradva elkezdtük róni a kilómétereket a Nyikó mentén. Kobátfalván a Deák család „szólított” le egy tál almával, majd Székelykeresztúron Lőrincz Elena és fia Lóránt várt bennünket. Egy jó kis kávézás közben Sinka Levi is csatlakozott a csoportunkhoz, de mivel munkaidőben volt, csak autóval tudott lejönni pár szóra. Ezt is köszönjük!

A Nyikóról a Gagyra fordultunk. Innen már folyamatosan emelkedett az útunk. Csodálatos időjárásban volt részünk, igaz a majdnem szélcsend miatt néha már-már elviselhetetlenné vált a napsütés, de a frontok hatására összeborzolt felhők látványa mégis csak kárpótolta az erejét gyűjtő guruló csapatot. Több ideig szinte elhagyatott településeken tekertünk keresztül, majd Gagy központjában álltunk megy egy szóra egy kapunál, melynek oszlopa mögé rejtőzve Benkő Mózes igazított el a falu viseltes dolgairól.

A firtosmartonosi – énlaki letérőnél dolgoznak az úton, hamarosan ott is friss aszfaltszőnyeg terül majd el az úttesten, de mi tartottuk a saját irányunkat, Etéd felé kanyarodtunk. Jó kis mászás után beestünk Etédre. Veszélyes és meredek kanyarok követték egymást, szerencsére nem volt nagy a forgalom.

Már majdnem leértünk az aljba, amikor egy kapunál, a Máthé család portája előtt két házaspár állított meg bennünket. A tulajdonosok mellett a Farkas család is találkozni akart velünk, hát álltunk elébe. Újabb kis energia adalék került a szervezetünkbe, közben tudósítani is kellett a Rádióújságba. A többiek addig vagy hintáztak, vagy a tyúkokat etették a házigazdáink legnagyobb örömére.                                                                Az újabb közös fotó után ismét nyeregbe pattantunk, hogy megtegyük az utolsó nagy ugrásunkat, felmászni Atyhára a „rosszabbik” oldaláról – a lejtőn már aszfalt várt. Etédről egy 7 km-es poros földút vezet a magasan fekvő falucskába, ahonnan viszont ismét jelezték, hogy várnak.

Az emelkedőt ki-ki a maga ritmusában teljesítette, többen pozitívra vizsgáztak, a Deák család pedig fent aggódott értünk, mert kicsit ismét késésben voltunk. Meglepetésünkre még a szovátai alpolgármesterrel is összefutottunk, aki a családi birtokát rendezte éppen és bízott benne, hogy két nappal később Szovátán már együtt fogunk tekerni.

Atyháról hihetetlen élvezet volt lefelé gurulni az új úton. A nap még visszatekintett Korondra, a pálpataka felőli oldal félig még napban fürdött, míg mi az árnyékos oldalon szépen lassan kezdtük magunkra venni a rétegeket. Az új út igazi kis alpesi szerpentines lejtőhöz hasonlított, bárcsak több ilyenünk lenne. Azaz útunk van, csak aszfalt nincs rajta.

Mindenki hatalmas mosollyal tekeredett le a főútig, ahol viszont szorosan egymás mögé bebújva megnyomtuk a pedálokat. Egyrészt mert nagy volt a forgalom, másrészt mert Parajdra nem akartunk teljes sötétségben beérni. Így is mire megettük a töltöttkáposztát már teljesen besötétedve érkeztünk fel az önkormányzat és Bokor Sándor polgármester által biztosított szálláshelyünkre.

  A díjazott nagyí(tós) töltöttkáposzta – szőlőlevélben – nyolcadik nap

Utolsó előtti napunk nem szólt másról, mint a töltöttkáposztáról. A XXIII. nemzetközi fesztivál egyik csapatát alkottuk a stúdióból érkezett kollégákkal együtt, akik viszont már otthonról félig előkészített termékkel érkeztek. Nekünk maradt az apraja. Szó szerint. Ugyanis a tavalyi fesztivál után – amikor a zsűri különdíját nyertük el – már megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy egy babaházban kellene felszolgáljuk a legapróbb töltelékeket.

Az ötletet a helyszínen követte a megvalósítás, a csapat tagjai úgy serénykedtek, mint a nagyok, csak éppen kicsiben. Pontosabban miniben.

Amíg én élő műsorban –a Rádiós rétesben – serénykedtem egy órán keresztül, addig ők csipesszel, fogpiszkálóval, késheggyel tömködték az apróbbnál apróbb töltelékeket.

A zsűri el is volt ragadtatva a látványtól, miután egyáltalán észrevették a töltikéket, mert valóban apróra sikeredtek. A díj nem is maradt el.

Viszont a zsűrizés utáni töltelékosztásból befolyt összeget felajánlottuk a parajdi Szent Borbála alapítvány számára. Évekkel ezelőtt ők vidítottak fel énekelve, miután majdnem ráfagytunk a bicajokra egy bucsini ereszkedés során, az egyik Gurul a Rádión.

A fesztiválon is rengeteg hallgatónk keresett meg, volt, aki azért jött, mert Csíkszeredában vagy Székelyudvarhelyen nem volt ideje kijönni elénk, de volt, aki Borszékről kötötte össze a kellemeset a… kellemessel. Káposztát is evett, szórakozott és velünk is találkozhatott. Hasonló érzésekkel maradtunk mi is a nap végén.

És akkor az utolsó… nap

Közel 70 km-ünk maradt vasárnapra. Nem sok, nem kevés, éppen annyi, hogy 18 órára be tudjunk tekerni a rádió udvarára. 11-kor már a Szováta táblánál vártak a fürdővárosiak, ezzel tetézve be az egész heti mobilitásukat. Ugyanis éppen a túránk alatt zajlott a Mobilitás hete mindenütt, ahol erre igényt tartottak és be is akarták tartani. Újabb tagokkal Ilyés Csabával és Kislaki Jóskával kiegészülve már egyre nagyobbra dagadt a csapatunk.

Szováta igyekezett. A hivatal alkalmazottai minden nap két keréken (motor nélkülin) gurultak be munkába. És most éppen elénk a városhatárra. Ott volt a karikázók élén Fülöp László polgármester és Kiss Ferenc alpolgármester is illetve Gáll Kriszta, akivel a kapcsolat kiépült már a túránk előtt.

Közös tekerés után érkeztünk fel a Medve-tóval szemben található turisztikai irodához, ahol az interjúzások után együtt ereszkedtünk le a városba, majd közösen tekertünk ki a település végére. Voltak, akik velünk jöttek egészen Vármezőig, másoktól búcsút vettünk, de nagyon jól esett látni, hogy Szováta ad a biciklizésre.

Nyárádremete volt az újabb állomásunk, Nyulas Zoltán hallgatónk is már régóta „vadászik” ránk, tavaly közel álltunk a találkozáshoz, idén azonban össze is jött.

Az udvarában, a szépen lassan feljavuló napsütés elől kissé behúzódva csodáltuk meg a faragómester műhelyét, a rengeteg szerszámot, ami szükséges egy igazi székelykapu kifaragásához.

Sok időnk nem maradt az időzésre, mert közeledett a hazatérésünk határideje, nem akartuk nagyon megvárakoztatni a fogadó ”bizottságot”.

Megvolt a deményházi hegy is, meg az iszlói is, a kettő között egy kicsit „bohóckodtunk” a Bekecs előtt a jövő(?) évi plakátunkra készítettük a sztárfotókat.

Nagyernyében még egy levest is bedobtunk, mert enni nem sok időnk volt aznap, de az „utolsó” hangulata is megpecsételte az étvágyunkat. De az lehetett a finom töltöttkáposzta is, ami még kitartott bennünk szombatról.

Marosszentgyörgyön egy-kettőt fényképezkedtünk, és végigvonulva a városon hat óra után pár perccel meg is érkeztünk a célállomásunkra, a Marosvásárhelyi Rádió stúdiójába.

Véget ért a tizennyolcadik is.

  Kimondani is sok a 18. A gyermekből is felnőtt lesz ennyi idő alatt. Mi pedig igyekeztünk felnőtt módjára viselkedni.

Ehhez maradéktalanul hozzájárult a csapat minden egyes tagja: Antal Joós Erika hírszerkesztő, Bódizs Edit riporter, Sorin Schiopu szerkesztő, Borbély Zoltán és Tatar Ioan műszaki munkatárs. És a volt rádiósok, akik azért a túrán nem felejtik el, hogy valamikor együtt dolgoztunk: Baróti József, aki ezúttal is a gépkocsit vezette és az ügyet kezelte, Kommer Alois, aki a német szerkesztőségen tevékenykedett tíz éven keresztül, Szász László, aki egykor nem is olyan régen a honlapunkat kezelte. A nagyon régi, a kevésbé régi és az új csapattagok: Keresztes Zsombor, Csányi László, Kádár Balázs és Fórika István. És ne feledkezzünk meg a partnereinkről, a szállásadóinkról és a hallgatóinkról sem.

Így együtt ismételten fantasztikus csapatot alkottunk.

A Gurul a Rádió csapatát.

Köszönöm.

Kádár Zoltán – szerkesztő, a Gurul a Rádió szervezője, immár tizennyolcadik alkalommal is.