Szeptember 14-én útjának indult a tizennyolcadik is. Bizony, kicsit melankólikusan gondoltunk vissza a Csángó kulcsosházban az első évekre. Mik voltunk és mivé lettünk…

Házigazdánk, Antal Zoltán, „iker Zoli”, ahogy Gyímesbükkön hívják – mert hát neki van egy ikertestvére – és kedves felesége, valamint fia, Márk, mindent elkövettek, hogy otthonosan érezzük magunkat. A nulladik napi gulyás, amelyik helyenként pityókát is tartalmazott, a hihetetlen ízű kenyérrel és káposztával párosítva, minimum nagyszerű hangulatot kölcsönzött az első esténkhez. A finom eperfa-hordóban érlelt pálinka csak körítése volt a jó társaságnak.

Reggel korábban keltünk az átlagosnál, mert komoly, feszített tempójú program ígérkezett a nap első felére. Reggel nyolckor már reggeliztünk, minden jóval felpakoltuk a „belügyminisztériumot”, hogy azért legyen mit elégetni a hegyen felfelé. Erre meg lejtővel kezdtük. Az ezer éves határ irányába kanyarodtunk, ahol a felújításra váró Rákóczi-várat is megmásztákpáran. Én addig tudósítottam egyet, így gyakorlatilag élőben tudtam elindítani a tizennyolcadik „Gurul a Rádiót”.

Hallgatóink már vártak páran a határnál, együtt kanyarodtunk neki a hosszan kígyózó gyímesi völgynek. Gyímesbükk, Gyímesközéplok, Gyímesfelsőlok, Bükkloka – így következnek szépen lassan, sorban „vissza” felé.

Bükkön egy husz gyerekből álló csoport várt már bennünket, majd nemsokára a hidegségi iskola gyerekei is megérkeztek Rácz Árpád igazgató-tanítóbácsi vezetésével. Később a felsőlokiak is csatlakoztak hozzánk, egy adott pillanatban mintegy százan kígyóztunk egy kilométeres sorba elnyúlva Felsőlok irányába. Később a legtávolabbról érkezők egy része visszafordult, de így is voltunk szép számban, hogy feltűnő menetet alkossunk. A falvakban sokan álltak és vártak a porták előtt, integettek, biztattak, drukkoltak, üdvözöltek. Kell-e ennél több az első napra?

Rendületlenül haladtunk az újabb meglepetés felé, Felsőlokon ugyanis ünnepséget tartottak – ahová mi nem voltunk hivatalosak – aztán meglepődtünk és továbbálltunk. Közben pedig a helyeik gyönyörű csángó népviseletbe öltözve szüreti bálba hívtak mindenkit, akit értek. Még az utat is elzárták, úgy ropták a táncot, néhány türelmetlen gepkocsivezető legnagyobb bánatára. Mások – és ők voltak többen – nemzetiségtől, vallástól és nemtől függetlenül kiszálltak az autókból és telefonjaikat elővéve kép vagy videó formájában megörökítették a meglepetést. Jó lesz majd elmesélni, hogy itt még milyen szép szokások élnek.

A röpke pár km-es Gyímesi hágót egyszerűen hódítottuk meg, csak mentünk és mentünk rendületlenül felfelé, míg „löjtőre” nem értünk. A tetőn, mivel volt időnk bőven, még pár kürtőskalácsot is „bepofáztunk”, majd a közelgő záportól kicsit megszeppenve, meg is kezdtük a megérdemelt ereszkedőt. Mivel túl gyorsan értünk volna Csíkszépvízre, ezért még egyet betekertünk a szépvízi víztározó tó mögött pár éve leaszfaltozott útra. Megnéztük, hogy merre megy. Hát arra…

Négy órakor már a Kassay fogadóban voltunk, Imreh Gabriella és László Miki mesterszakács már vártak bennünket, mint ahogy a helyi karatékák csapata is várt edzőjük, Szathmáry Domokos vezetésével. Az időközben eleredt eső néháynukat eltántorította a karikázástól, de azért elegen kijöttek, hogy Csíkszépvízet keresztül és kasul biciklizzük.Megvolt az első tekerés esőcuccokban, reméljük ennyi eső volt a túránkon.

Közben László Miki már megkongatta a „harangot”, estebédre gyülekeztünk a Kassay fogadó vendéglőjébe. Mesterszakácsunk ismét kitett magáért, négy féle levesből válogathattunk kedvünkre, a második adott volt, finom borjúpaprikás-nokkedlivel, majd nyomtatásként egy kis ordás-kapros palacsinta. Csoda, hogy mindenki csak „gurulni” tudott a szobájáig? Dehát ez a Gurul a Rádió első napja. Gurulunk, gurulunk, de nem lenne jobb kerékpáron és nem a hasunkon?